6 °C Budapest
Tensed father looking at ill son sleeping in bed at hospital ward

Súlyos kór fenyegeti a magyar gyermekeket, tinédzsereket: ezek a tünetei

2022. szeptember 12. 19:32

2020-ban (az Egyesült Államokban) csaknem 9-szeresére nőtt a kiskorú cukorbetegek száma az 5 évvel korábbi adatokhoz képest. Az 1-es típusú kiskorú cukorbetegek száma évről évre 1,8%-kal nő, a 2-es típusú diabéteszes gyermekeké pedig 4,8%-kal. Egy 2013-as felmérés szerint a szülők mindössze 13% ismerte fel a cukorbetegség legfőbb tüneteit időben.

A cukorbetegség sajnos egyre gyakoribb jelenség a kiskorúak között is. Kialakulása a diabétesz típusától függően lehet örökletes, 1-es típusú, de leggyakrabban életmódfüggő, azaz 2-es típusú diabétesz. Az első általában 4 és 6, illetve 10 és 14 éves kor között alakul ki, de akár csecsemőkorban is előfordulhat. A második jellemzően később, 10-19 éves kor között jelentkezik, elsősorban elhízott fiatalok körében, akik elhanyagolják a testmozgást. Bármelyik is legyen, amellyel érintett gyermekünk, egy biztos, a legnagyobb segítség az, ha minél korábban sikerül felállítani a helyes diagnózist, hiszen a kezeletlen cukorbetegség olyan súlyos egészségügyi szövődményekhez vezethet, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések (szívinfarktus, magas vérnyomás, stroke), vagy a szem- és veseproblémák - olvasható a Well közleményében.

De mire is kell odafigyelnünk?

Azonnal forduljunk orvoshoz, ha gyermekünkön az alábbi tüneteket észleljük, mert cukorbetegségre utalhat:

  • gyakori vizeletürítés (főként éjszaka)
  • megnövekedett szomjúságérzet
  • fáradtság
  • hirtelen és indokolatlan fogyás
  • nehéz sebgyógyulás
  •  szemszárazság, homályos látás

A felsorolt tünetek esetében mindenképp végeztessünk vércukorszint vizsgálatot is, mert sajnos nagyon sok gyermek cukorbetegségére - elsősorban az 1-es típusú diabétesz esetében - csak akkor derül fény, amikor már diabéteszes ketoacidózis alakul ki náluk. Ilyenkor az inzulinhiánynak köszönhetően felborult zsíranyagcsere következtében a ketonok (például az aceton) felszaporodnak a vérben, ami akár tudatzavart, eszméletvesztést okozhat, szélsőséges esetben pedig életveszélyes is lehet.

Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyermekek éves szinten körülbelül 1-10%-ánál alakul ki ilyen állapot, általában azért, mert ezek a gyermekek nem alkalmazták az inzulint vagy nem megfelelő mennyiségű inzulint kaptak. A ketoacidózis a 2-es típusú cukorbetegség estében ritkán fordul elő, elsősorban inkább tinédzserek, fiatal felnőttek esetében jellemző, akik hirtelen étrendi kihágásokkal felborítják a szénhidrátok és zsírok lebontásának kényes egyensúlyát a szervezetükben.

Együttélés a betegséggel fiatal korban

Amennyiben gyermekünket cukorbetegséggel diagnosztizálták a személyre szabott, egészséges étrend, a rendszeres testmozgás, valamit a kezelőorvossal felállított megfelelő kezelési mód meghatározása jelentősen hozzájárulnak a maradandó egészségkárosodás elkerüléséhez! A fizikai tünetek orvoslása mellett azonban fontos, hogy gyermekünket támogassuk a betegség lelki feldolgozásában, hiszen életük jelentős változáson megy át: meg kell tanulniuk együtt élni a betegség gondolatával, a vércukorszint stabilan tartása miatt pedig sajnos sok minden tiltólistára kerül, ami szintén nagy lelki teher.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Annak érdekében, hogy gyermekünk a lehető legkevesebb esetben szenvedjen hátrányt betegsége miatt, őt és környezetét – tanárokat, nagyszülőket, barátokat - alaposan fel kell készíteni, hogy mire számítsanak egy átlagos napon, illetve vészhelyzet esetén. Óriási segítség lehet például, ha minden fontos információt leírunk, ami szükséges lehet ahhoz, hogy gyermekünk a megfelelő ellátásban részesülhessen. Mutassuk meg többször is, hogyan kell a vércukorszintet ellenőrizni és az inzulint beadni, magyarázzuk el miből mennyit ehet, és vegyük át a hipoglikémia (alacsony vércukorszint) tüneteit is, illetve azt hogy, mi a teendő abban az esetben ha ez az állapot lép fel. Egy személyre szabott, írott „használati utasítás”, mely mindezeket az információkat tartalmazza, akár életmentő is lehet, amíg a gyermek nem tudja önállóan és PONTOSAN! elmagyarázni, hogy mire van szüksége különféle helyzetekben.

A lényeg, hogy ne keseredjünk el, szerencsére a megfelelő óvintézkedések, terápia és életmódbeli változtatások mellett ma már együtt lehet élni ezzel a betegséggel, az életminőség romlása nélkül.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem