A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással.
Ennyi esetet láthatnak el éves szinten a bringás mentőegységek: hamarosan kezdődik a tesztüzem
A 112-es központi segélyhívóra tavaly összesen 1 633 094 hívás érkezett be a mentőkhöz. Ezek közül 1 261 457 esetben, tehát a hívások 77,24 százalékában volt szükség valamelyik mentőegység tényleges beavatkozására. Ezek közül az esetek 21 százalékában kellett rohamkocsit vagy esetkocsit küldeni. A feladatok 79 százalékában elegendő volt mentőgépkocsit küldeni, amelyen egy mentőápoló megy ki a beteghez.
A mentősök évente közel 30 ezer olyan esethez mennek ki, amely után a beteget vagy a sérültet nem kell kórházba szállítani – válaszolta a Telex kérdésére az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). A mentősök nem minden esetben szállítják kórházba a sérültet vagy a beteget.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, az Országos Mentőszolgálat bevezeti a biciklis mentőegységet. A szervezeteben hetek óta folyik egy projekt, aminek keretében felmérik, mentőápolók közül kik vállalnának többletbérezés ellenében szolgálatokat az új kerékpáros mentőegységben. A bringás mentőket elsősorban városokban vetnék be, különösen azokon a területeken, ahonnan az átlagosnál is több a hívás. A főváros, illetve a Közép-Magyarországi Régió éppen ilyen.
Győrfi Pál szóvívő elmondása alapján a program tavasszal indulhat el Budapesten, jelenleg a kerékpáros mentés feltételeinek kialakítása zajlik, a tesztüzem pedig heteken belül elkezdődhet. A tervek szerint kezdetben elsősorban Budapest belső, forgalmas területein találkozhatnak majd az emberek a kerékpáros mentősökkel, de kedvező tapasztalatok esetén a mentési módszert akár más városokra is kiterjeszthetik.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







