14 °C Budapest
Szavaztak a COVID-szűrésekről: készülhetnek az iskolák, hivatalok, bankok?

Szavaztak a COVID-szűrésekről: készülhetnek az iskolák, hivatalok, bankok?

2020. szeptember 1. 11:35

A fertőzöttek számának emelkedése miatt általános vélekedés, hogy szeptemberben érkezik a vírus második nagyobb hulláma, azonban oltóanyag még nem áll rendelkezésre. Így a járvány ellen továbbra is maszkviseléssel, távolságtartással, fertőtlenítéssel védekezhet a lakosság, azonban sokan tartanák fontosnak a rendszeres tesztelést, és hogy bizonyos helyeken hőmérővel kiszűrjék a lehetséges fertőző betegeket. A Pénzcentrum átfogó, az olvasók körében végzett online felmérésében többek között azt is vizsgálta, mely helyeken lenne a lakosság szerint szükség a belépéshez hőmérőzésre, és kik tartják ezt a legfontosabbnak. Kiderült, hogy 10-ből 7 magyar szeretné, ha bizonyos helyeken bevezetnék a testhő mérését.

Szeptember 1-je egy átlagos évben az iskolakezdést, a  nyár végét jelentené, azonban 2020-ban az foglalkoztatja a legtöbb embert, itt van-e a járvány második hulláma. A tavasszal pandémiát kiváltó covid-19 terjedése nyáron lassult hazánkban, azonban nem állt meg - és a korlátozások enyhítése, nyári utazások hatása, valamint az őszi tanévkezdés miatt új lendületet vehet. Mivel oltóanyag nem áll egyelőre rendelkezésre, továbbra is csak az óvintézkedések, maszkviselés, fertőtlenítés, távolságtartás útján védekezhetünk. Sok szakértő abban látja a megoldást, hogy elkerüljük, vagy kevés fertőzöttel vészeljük át a koronavírus járvány második hullámát, ha rendszeresen és tömegesen tesztelik a lakosságot - vagy legalább bizonyos munkahelyeken, munkakörökben kötelező lenne a tesztelés adott időközönként. Továbbá bizonyos helyeken hőmérőzéssel szűrik ki azokat, akik fertőzőek lehetnek.

A Pénzcentrum legújabb felmérésében arra volt kíváncsi, hogy mi a véleménye a lakosságnak a tesztelés, illetve a hőmérőzés szükségességéről, hatékonyságáról. Az olvasók körében végzett széleskörű kutatásból kiderült, hogy a válaszadók háromnegyede szükségesnek tartja a szűréseket. Mutatjuk, melyik helyeken tartanák a legtöbben fontosnak, hogy vizsgálják, hordozhatja-e a vírust az, aki belép - legyen ott dolgozó, vagy csak vendég, ügyfél, látogató, stb. - és hogy a lakosságon belül kik tartják fontosabbnak ezeket az óvintézkedéseket.

Több mint 6000 válaszadónk közül csaknem 70 százalék úgy gondolja, fontos lenne bizonyos helyeken a testhő mérésével kiszűrni, ki hordozhatja a koronavírust. A nemek között csak egészen kis eltérés adódik, de a nők valamivel szigorúbbak: 70,1 százalékuk vezetné be a hőmérőzést bizonyos helyeken, míg a férfiaknak 68,2 százaléka.

Lakóhely szerinti bontást tekintve a fővárosiak a legszigorúbbak: 70,8 százalékuk tartaná ezt a szűrést fontosnak, míg a megyeszékhelyeken, vagy más városban élők 69 százaléka, a falun, községben vagy egyéb helyen élők közül pedig 64,8 százalék. Ezek szerint a kistelepüléseken élők nagyobb biztonságban érzik magukat.

Na jó, de hol mérjenek?

Természetesen az sem mindegy, hogy milyen helyeken mérik meg az ember testhőmérsékletét belépés előtt. Hiszen lehet, hogy egy bankban, vagy kormányhivatalban ezt valaki fontosnak érzi, míg egy múzeumban kevésbé. Vagy éppen az iskolákban, óvodákban tartaná fontosnak, míg egy bankban nem. Ezért a Pénzcentrum felmérése arra is kitért, hogy hol tartja a lakosság legfontosabbnak a hőmérős beléptetést.

A válaszokból az derült ki, hogy a legtöbben az iskolákban (74,1%); óvodákban, bölcsődékben (72,2%); és a reptéren (70,6%) tartják szükségesnek, hogy megmérjék a testhőt belépés előtt. Érdekes, hogy a szórakozóhelyek, nagy befogadóképességű éttermek, bárok szintén a top5 legfontosabb hely közé kerültek, ahol a válaszadók szükségesnek tartanák a hőmérőzést. Legkevésbé állatkertben, vadasparkban (19,2%); galériában és múzeumban tartják fontosnak ezt a szűrést.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az is meglepő eredmény, hogy például a templomban fontosabbnak tartanák a felmérésben résztvevők, hogy mérjék a testhőt belépés előtt, mint a postán, vagy a bankban. A plázák, hipermarketek sem szerepeltek az élbolyban, ezeket megelőzték a mozik és színházak - miközben jelenleg utóbbi helyeken sokkal kevesebben fordulnak meg.

A felmérésről

A Pénzcentrum online felmérésében 6255 fő vett részt, 3332 férfi és 2923 nő. A válaszadók közül 122 fő volt 24 év alatti, 488 fő 25 és 34 év közötti, 2256 fő 35 és és 49 év közötti, 2106 fő 50 és 64 év közötti, és 1283 fő 65 év feletti. Az online kutatásban a lakosság véleményét kértük olyan kérdésekben, mint Szükség van-e a rendszeres tesztelésre? Hajlandók lennének-e alávetni magukat rendszeres tesztnek a magyarok, vagy nyugodtabbak lennének-e, ha bizonyos munkakörben dolgozókat rendszeresen tesztelnének? Illetve mit gondolnak, mennyire megbízhatóak egyáltalán a koronavírus tesztek? Ezek között szerepelt a fentiek során elemzett két kérdés a testhő mérésének fontosságáról bizonyos helyeket.

A felmérésnek a fenti információk csak egy részletét képezik, a válaszok átfogó elemzését 2020. szeptember 3-án, csütörtökön teszi közzé a Pénzcentrum. Ebből kiderül majd, milyen munkakörökben tartanák szükségesnek a tesztelést a válaszadók, hajlandóak lennének-e saját magukat rendszeres tesztelésnek alávetni. Azzal is foglalkoztunk, hogy a teszteredményekre vonatkozó titoktartási kötelezettségről mi az olvasók véleménye, illetve, hogy mennyire tartják megbízhatónak az egyes vizsgálatok eredményeit. A részletes elemzés hamarosan publikáljuk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. április 17. szombat
Rudolf
15. hét
Április 17.
Hemofília világnap
Április 17.
Cirkuszok világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?