A főváros után Siófok volt a nemzetközi bővülés nyertese az idei turisztikai szezonban.
A MERS-járvány miatt egyelőre "csak" óvatosságra intik a magyar turistákat, de hamarosan akár szigoríthatja is Dél-Korea biztonsági besorolását a Konzuli Szolgálat - értesült a Pénzcentrum a Külügyminisztériumtól.
Ugyan a Magyar Konzuli Szolgálat Dél-Koreát egyelőre az "aktuális biztonsági kockázatot nem rejtő országok és térségek" kategóriába sorolja, a Middle East Respiratory Syndrome (MERS) néven ismert betegség miatt mégis fokozott óvatosságra inti a Dél-Koreába utazó magyarokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).
- mondta el a Pénzcentrum érdeklődésére a Külügyminisztérium.
A MERS koronavírus
A MERS 2015 májusában ütötte fel a fejét Dél-Koreában; a nemzetközi hírek szerint egy 68 éves férfi hurcolta be a vírust - Szaúd-Arábiában járt, ahol a legelterjedtebb a betegség. Azóta 27 halálos áldozatot követelt a kór és jelenleg 169 fertőzöttet tart számon a szöuli egészségügyi és népjóléti minisztérium. A legfrissebb hírek szerint ráadásul a betegség az utóbbi időszakban Thaiföldön is megjelent, a szomszédos Malajziában pedig megszigorították az országba belépők egészségügyi ellenőrzését.
Nemrég felreppent a híre, hogy a MERS már Csehországban is felütötte a fejét; egy 25 éves férfi Dél-koreai utazását követően észlelte magán a fertőzésre jellemző tüneteket, maga jelentkezett az orvosoknál, és kérte kivizsgálását. A cseh egészségügyi miniszter beszámolója szerint azonban a prágai Na Bulovce kórházban elvégzett tesztek eredménye kizárta a fertőzést.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ legfrissebb kockázatértékelésében ugyanakkor felhívja a figyelmet a betegség behurcolásának lehetőségére, legfőképpen azon időszakokban, amikor az Arab -félszigeten emelkedik a megbetegedettek száma.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes, a MERS koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlít, ám annál kevésbé agresszívan terjed. A betegek halálozási aránya magas, több mint 40 százalékos. A kór ellen egyelőre nincs semmilyen gyógymód.
Az Országos Epidemiológiai Központ lapunk számára küldött tájékoztatása szerint azoknál a betegeknél, akiknél az Európai Unió területén jelenleg súlyos akut légúti megbetegedés alakul ki és a megbetegedést megelőző 14 napban a Közel-Keleten illetve Dél-Koreában kapcsolatba kerültek a helyi egészségügyi ellátórendszerrel, illetve utaztak a Közel-Keleten, előfordulhat, hogy MERS-vírussal fertőzöttek.
Fontos azonban kiemelni, hogy a közel-keleti légúti koronavírus által okozott járvány jelenleg kórházi betegeket, azok látogatóit, az érintett egészségügyi intézményben dolgozókat és a betegek közeli rokonait érinti. Dél-Koreában a vírusnak a lakosság körében kontrollálatlan, folyamatos emberről-emberre történő terjedésére nincs bizonyíték.
Ennek megfelelően a WHO sem javasol egyelőre utazási és kereskedelmi megszorításokat Dél-Koreával szemben. A szervezet szerint azonban az utazóknak tisztában kell lenniük a fertőződés fennálló lehetőségével Dél-Koreában és a Közel-Keleten azokban az egészségügyi intézményekben, ahonnan a közelmúltban igazoltan a közel-keleti légúti koronavírus által okozott megbetegedéseket jelentettek illetve tudatában kell lenniük a vírusnak az Arab-félszigeten történő folyamatos jelenlétével.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.