Íme a Temu első áldozatai: ezzel az ősi trükkel bírnak rá tömegeket a túlvásárlásra
Nemrég kiderült, hogy mely korcsoportok számítanak a Temu törzsvásárlóinak, mely hírre a fiatalok a közösségi médián keresztül reagáltak.
Nemrég kiderült, hogy mely korcsoportok számítanak a Temu törzsvásárlóinak, mely hírre a fiatalok a közösségi médián keresztül reagáltak.
Március végétől minden hazai kiskereskedelmi internetes áruház köteles felkínálni a Posta kiszállítási szolgáltatását.
Bosánszky Péterrel és Hipszki Róberttel beszélgettünk: lerántották a leplet pár pecás hiedelemről is - például, hogy a halak "megtanulják-e", mivel akarják kifogni őket.
A Wisht korábbi tulajdonosa 173 millió dollárért (62 milliárd forintért) értékesítette a céget, mely hatalmas visszaesést jelent az eredeti árhoz képest.
A webshop-tulajok szeretnék érteni, miről szól az új rendelet. Annak mindenesetre kevesen örülnánek, ha a Magyar Posta kerülne monolpolhelyzetbe.
A Temu bár alacsony áraival és a hirdetéseivel letarolta a hazai online kereskedelmi piacot, működésével kapcsolatban több aggály merül fel. A CashTag most ezeknek járt utána.
Noha a Temu számára állítólag prioritás a felhasználók biztonságának megóvása, az olcsó kínai webáruház nevével most mégis csalók élnek vissza.
Újabb probléma fogalmazódott meg a Temu működésével kapcsolatban, egyesek szerint a webshop adathalász tevékenységet folytat. A Temu lapunknak reagálva ugyanakkor tagadta mindezt.
Az oldal tömegeket vonz, olyannyira, hogy a Temu a világ legtöbbször letöltött vásárlási appja lett.
Reagált a Temu azokra a vádakra, miszerint a cég kényszermunkások által előállított termékeket is forgalmaz, melyek minősége is megkérdőjelezhető.
A vásárlói panaszok azt mutatják, hogy a hamis webshopokról rendelt és kifizetett termékek sosem érkeznek meg.
Egyre nagyobb teret hódítanak manapság a bazárként működő webshopok. Kiemelkedik közülük a Temu, mely olcsó termékeivel óriásit gurít, ám működése számos problémát felvet.
Bár az emberek jellemzően ugyanannyi pénzt költenek ajándékokra, mint tavaly, ez ma már jóval kevesebb termékre elég.
A feltörekvő marketplace, az Extra-Market tulajdonosai arra számítanak, hogy az EMAG hamarosan elveszíti piacvezető szerepét. Hogy miért, arról részletesen beszéltek az interjúban.
Beindult a trollhadsereg, kinek állhatott érdekében letiltani az kőgazdag Ecom Testvérekről szóló tényfeltáró videónkat?
A Pénzcentrum videóblogja, a CashTag tovább nyomozott az Ecom Testvérek ügyében, akik több százezer forintért hirdetik a szinte biztos meggazdagodást ígérő tanfolyamukat.
Csúnyán átvágták Reviczky Gábort az interneten: a színész kecsegtetőnek gondolt megrendelni egy gyanúsan olcsó horgászorsót és egy távcsövet.
2023-ban nagyobb, 30 százalék feletti kedvezményeket várhatóan csak erősen limitált termékszámra hirdetnek majd a webáruházak.
Bár idén a hazai kiskereskedelem számos problémával küzd, az Euronics friss adatai alapján a vásárlók kétszer többet költöttek idén telefonokra és mobilkiegészítőkre, mint tavaly.
Havi és heti szinten is legtöbbször élelmiszert rendelnek Magyarországon a nők internetes vásárlásaik során.