Ismét lehasalt a MÁV: szombat reggel áramszünet miatt álltak a vonatok
Szombat reggel váratlan áramszünet okozott fennakadást a székesfehérvári vasútállomáson.
Szombat reggel váratlan áramszünet okozott fennakadást a székesfehérvári vasútállomáson.
A baleset után a közösségi médiában elterjedt, hogy a kisiklott motorkocsi mentésére érkező segélyszerelvény is kisiklott, ezt azonban a MÁV cáfolta.
Továbbra is fennakadás várható a Keleti pályaudvart érintő vonatjáratoknál.
A MÁV szombat éjszaka bejelentette a Keleti újranyitását, ám vasárnap reggel a biztosítóberendezés hibája miatt mégis zárva maradt a pályaudvar.
Kisiklott egy Vácról péntek reggel Balassagyarmatra indult vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél,
Az Elvira után immár az Emma az alapértelmezett menetrendi kereső – de nem minden funkcióját kedvelik az utasok.
Egy napra újra zakatol a vonat a Mátrában! Tizennyolc évnyi csend után most újra benépesül a közel 140 éves, régóta „alvó” sínpár: szombaton elindul a Mátra-vidéki tekergő expressz!
A vonatforgalom leállt, az érintett vonalakon jelentősen hosszabb eljutási időre kell számítani.
Hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra, rövidebb útvonalon közeledő távolsági, illetve kimaradó elővárosi járatokra kell számítani.
Idén júniusban a MÁV-járatok menetrendszerűsége kis mértékben ugyan, de javult - írja közleményében a hazai vasúttársaság.
A MÁV szakemberei napokon át, éjjel-nappal dolgoztak a helyreállításon, hogy a hétvégére ismét zavartalanul elérhető legyen a Balaton északi partja.
Új weboldal indult, amely átfogó statisztikai adatokat szolgáltat a magyarországi vonatkésésekről.
Az elővárosi vonatokat ezúttal nem autóbuszos pótlás helyettesíti.
Elkezdik Hortobágy és Ohat-Pusztakócs között a pálya karbantartását is a sebességkorlátozások megszüntetése érdekében, hogy megbízhatóbbá, pontosabbá váljon a vonatközlekedés
Késésekre, kimaradó és rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra is lehet számítani a szobi vasúti fővonalon.
Egy sor vonat lassabb lesz a decemberi menetrendváltás értelmében, még anomáliát is találni a menetrendben. A Balatonra ingázók azonban maradhatnak a régi menetrendnél.
Hegyi Zsolt kiemelte, hogy az adatok szerint Magyarországon négyből három vonat pontosan közlekedik.
Elindult a Keleti-pályaudvar váltóinak felújítása miután az utóbbi időben több vonat is kisiklott. A MÁV szerint a munkálatok javarészt éjjel zajlanak majd.
Műszaki hiba miatt a Keleti pályaudvaron 15-20 perces késésekkel közlekedhetnek egyes vonatok.
A székesfehérvári vonalon baleseti helyszínelés miatt 30-50 perccel hosszabb menetidőre kell számítani.