Donald Trump rendkívüli döntése: brutális mennyiségű olajat szabadít fel az USA a stratégiai tartalékból
Az energiaügyi minisztérium szerint az amerikai kormányzati tartalékokból már körülbelül 35 millió hordó olajat szabadítottak föl eddig.
Az energiaügyi minisztérium szerint az amerikai kormányzati tartalékokból már körülbelül 35 millió hordó olajat szabadítottak föl eddig.
Lemondott a brit kormány egyik minisztere, búcsúlevelében pedig nyíltan felszólította a miniszterelnököt, hogy készítse elő a saját távozását.
Véget érhet a háború 2026-ban, vagy csak a kifáradás jeleit látjuk?
Ma 16 órakor lejár a határidő: a pártoknak és a jelölteknek eddig kell eltávolítaniuk az országgyűlési választás kampánya során kihelyezett közterületi plakátokat.
Trump szerint Venezuela lehetne az USA 51. állama, az ország vezetése azonban azonnal visszavágott.
Az egyik helyszínen a rendőrökre is rátámadt egy medve, miközben a halálesetet vizsgálták.
A legtöbben cápáktól, oroszlánoktól vagy farkasoktól tartanak, pedig a világ leghalálosabb állata egészen máshol keresendő.
Sikerült lokalizálni az erdőtüzet a csernobili zárt övezetben, Ukrajnában - közölte hétfőn a kijevi energiaügyi minisztérium.
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszterjelölt a parlamenti bizottsági meghallgatásán több fontos dologról is beszélt.
Az Országgyűlés illetékes bizottsága támogatta Gajdos László, a Tisza Párt miniszterjelöltjének kinevezését az újonnan felálló, önálló környezetvédelmi tárca élére.
A döntés az olajárak hirtelen és meredek emelkedéséhez vezetett404
Donald Trump elfogadhatatlannak nevezte és elutasította Irán békejavaslatra adott válaszát.
A német hírügynökség érdeklődésére a hivatal azt közölte, a volt német kancellár nem kívánja kommentálni az ügyet.
Az ukrajnai konfliktus a végéhez közeledik - jelentette ki Vlagyimir Putyin, mindeközben odaszúrt az EU-hoz csatlakozni kívánó Örményországnak.
Az ukrajnai háború kapcsán Putyin egyértelműsítette: hazája nem Ukrajnával, hanem a NATO agresszív erőivel áll szemben, és nem fognak meghátrálni.
Donald Trump amerikai elnök bejelentése alapján szombaton háromnapos tűzszünet lép életbe Oroszország és Ukrajna között.
Lengyelország a legnagyobb kedvezményezettje a védelmi képességek fejlesztését célzó uniós SAFE programnak a tagállamok közül.
Két orosz Sahed típusú drón becsapódása okozott nagy kiterjedésű erdőtüzet a csernobili tiltott övezetben.
Az európaiak nagy többsége előnyöket lát országa európai uniós tagságában, és a közösséget a stabilitás és a biztonság pillérének tekinti.
Oroszország és Ukrajna kölcsönösen a tűzszünet megsértésével vádolja egymást: mi folyik itt?