Vizsgálatot indít a rendőrség: emberi csontok kerültek elő az ajkai tóból
A rendőrség szakértők bevonásával, általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja a történteket.
A rendőrség szakértők bevonásával, általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja a történteket.
A betegek 40-50 százaléka továbbra is a 15 éven aluli korosztályból kerül ki.
Halálos baleset történt Veszprém vármegyében, a balesetben öt ember megsérült, egy pedig életét veszítette a tragédia során.
Jelenleg az utómunkák zajlanak.
Mi a helyzet a vidéki nagyvárosokban, mennyire vannak még önkormányzati bérlakások? Hogyan és kik pályázhatnak rájuk? Hány évet kell várni egy ilyen, a piaci ár töredékéért bérelhető lakásra? Vidéki körképünk következik.
A jó idő közeledtével az előző évhez mérten 10-20%-os tranzakciószám-emelkedésre lehet majd számítani a Balaton északi partján.
A megszurkált nő a helyszínen meghalt. A vádlott elmenekült, de fél órán belül elfogták.
Az egyik közreműködőt bűntársai meggyilkolták, ezen kívül másfél milliárd forint értékben követtek el a csoport tagjai ingatlancsalást. 21 gyanúsított került vád alá.
Emlékgép címmel a várost bemutató állandó kiállítás nyílik Veszprémben február végén a Laczkó Dezső Múzeumban. A tárlat interaktív módon, tematikus formában, személyes tárgyakon keresztül enged betekintést Veszprém történetébe.
Veszprém megyében 139 fő, főleg tanulók betegedtek meg, és a megbetegedéseknél az élelmiszer eredet nagy valószínűséggel kizárható.
Négyzetméterárak tekintetében 27%-os emelkedés után Veszprém vette át a vezető szerepet az ország vármegyéi között, maga mögé utasítva Hajdú-Bihar és Pest vármegyét is.
Pénteken pedig havas és ónos esőre is lehet majd megint számítani egyes vármegyékben.
Körülbelül 200 kórházi dolgozó nem kapott bért és végkielégítést, miután tavaly decemberben felmondtak nekik Veszprémben és Ajkán.
Folyamatosan vonja vissza az ónos eső veszélye miatt kiadott riasztásokat a HungaroMet Nonprofit Zrt. kedd délelőtt.
A felújított ház három helyiségében várja az érdeklődőket.
A Várnegyedben és Budapest belvárosában a legjobb élni, míg vidéken ugyanez Egerről és Veszprémről mondható el.
December 8-án téli csodavilágként nyitja meg a finn Mikulás a Gyárkert Kultúrpark ünnepi kavalkádját Veszprémben, ahol karácsonyi hangulat, zene, büfék, egy jégkorcsolyapálya és 5 darab 50 méteres hófánkpálya várja majd az érdeklődőket.
Folyatatjuk cikksorozatunkat, melyben azt vizsgáljuk, hogy a vidéki nagyvárosokban található jégpályák, jégcsarnokok nyitva tartása és árai hogyan alakulnak az idei szezonban.
Hátrányos helyzetű idős embereket fosztottak ki egy veszprémi család tagjai, a három férfit és a három nőt elfogták. Összesen mintegy 33 millió forint kárt okoztak a sértetteknek.
A SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja Békéscsabán, Pécsen és Veszprémben a legmagasabb tartományba esik.