Nem csak a turizmusnak vágott alá a járvány: így gyűrűzött tovább a válság a többi szektorra
A foglalkoztatottak száma 8 százalékkal csökkent az előző évhez képest 2020-ban.
A foglalkoztatottak száma 8 százalékkal csökkent az előző évhez képest 2020-ban.
Számos olyan impozáns történelmi jellegű építmény, vagyis kastély vagy várkastély található Magyarországon, amelyik manapság hotelként működik, és főúri kényelemmel, valamint exkluzív szolgáltatásokkal várja a kényeztetésre vágyó látogatókat.
Az év egészét nézve közel 10 millió vendég csaknem 29 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, ami 20, illetve 25 százalékos növekedés 2020-hoz képest.
Odakint röpködnek a mínuszok, az ország délkeleti, északkeleti felében pedig fehér arcát mutatja a tél. Ilyenkor jólesik egy kis meleg kényeztetés, ami év elején feltölt energiával a többi hónapra is.
Az idei év a talpra állásról fog szólni a budapesti fürdőknél, az év végén már megindultak a turisták, remélik, hogy a lendület kitart.
A gyerekek korától függően tesztre vagy oltásra is szükség lehet, de nem kell lemondani a családi síelésről az osztrák Alpokban.
Kiderült, hogy a járvány előtti, 2019-es szilveszteri foglalási darabszámot 5 százalékkal haladják meg az idei foglalások. Mutatjuk a top 10 belföldi úti célt - a foglalási darabszámok eloszlása szerint - 2021 szilveszterén! Lesznek meglepetések!
Aggasztó, hogy az eddig stabil bevételt jelentő SZÉP-kártya költések a rendelet miatt csökkenhetnek, hiszen jövőre jópár hónapig élelmiszert is lehet venni a kártyákkal.
A Tokaj-Nyíregyháza turisztikai térség megkapó természeti szépségét ezeréves történelmi múlt, kulturális emlékek és szakrális zarándokhelyek teszik teljessé. Télen is rendkívüli programokkal és látnivalókkal hívogat a térség
Tömegek keresik most fel ezt a hazai régiót, rengetegen jönnek ide kikapcsolódni, kirándulni.
Az ilyenkor szokásos 80-90 százalékos telítettség helyett most 50-60 százalékon állnak a magyar szállodák. A last minute szállásfoglalási boomra még van esély.
Az új turisztikai térségként nevesített Mátra-Bükk két, a hegyvidéki jellegnek köszönhetően közös vonásokat is hordozó, de alapvetően eltérő kínálati elemeket tartalmazó, hagyományos turisztikai célterületet egyesít.
Budapest nincs fent az első száz legdrágább város listáján, Prága azonban igen. A legdrágább azonban Tel Aviv.
A dúvadak terítékéből a róka a legjelentősebb, az előző idényben 89 ezer példányt ejtettek el.
Néhány napig minden a fények körül forog a baranyai megyeszékhelyen. Pécs szó szerint fényekbe öltözik a Fényfesztivál idejére, amit a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. szervez.
A turizmus fejlődési pályája új szakaszba lépett azzal, hogy 2020 őszén megtörtént a 11 turisztikai térség kijelölése.
A turizmus fejlődési pályája új szakaszba lépett 2020 őszén a 11 turisztikai térség kijelölésével. A cél a turisztikai feladatok ellátásnak hatékonyabbá tétele, jól értelmezhető és körülhatárolható fogadóterületek létrehozása volt.
A súlyos munkaerőhiányból egyenesen következik, hogy lehetetlenség itthon bevezetni a kötelező oltást a vendéglátásban.
A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma viszont 2019 azonos időszakához viszonyítva 51%-kal csökkent - közölte a KSH.
Csehországban, Lengyelországban, Ausztriában ezek a szolgáltatások minden beoltott személy számára elérhetőek bármilyen jelentősebb korlátozás nélkül. Nem úgy Szlovákiában.