Fordulat jön az időjárásban: több helyen is meglepő, amire számítani kell
A hajnali pára és ködfoltok fokozatosan feloszlanak, így napközben javulnak a látási viszonyok.
A hajnali pára és ködfoltok fokozatosan feloszlanak, így napközben javulnak a látási viszonyok.
Vegyes halmazállapotú csapadékra kell ma leginkább számítani, a Dunától keletre fordulhat ez elő. Nagyon hideg viszont nem lesz.
Az elkövetkező napokban országszerte változékony, kora tavasziasan hűvös időjárás várható.
A jövő hét elején átmenetileg visszaesik a hőmérséklet, de szerdától visszatérnek a 10 Celsius-fok körüli maximum-hőmérsékletek
Vasárnap estétől markáns időjárási megosztottság alakul ki Magyarországon
A nyugati és délnyugati országrészben ezzel szemben nagyobb területen maradhat tartósan borult az ég.
A nappali hőmérséklet maximuma -1 és +5 fok között várható.
Több hullámban érkezhet csapadék, a hőmérséklet sokfelé fagypont közelében marad, és a szél is élénkülhet.
A déli határ mentén kedvezőbbek lehetnek a körülmények, időnként napsütés is előfordulhat.
Vasárnap túlnyomóan felhős, borongós idő várható az ország nagy részén.
A Nyugat-Szahara térségében kialakult ciklonális tevékenység következtében jelentős mennyiségű sivatagi por érkezett Európába.
A nappali hőmérséklet -7 és +1 Celsius-fok között alakul, éjszaka pedig helyenként -13 fokig is süllyedhet a hőmérséklet
A Harry ciklon napok óta erős, helyenként viharos széllökésekkel és felkavart tengerrel borzolja a sziget mindennapjait.
Sokakat izgat a kérdés, hogy a meteorológusok által jósolt szibériai hideg meghozza-e idén a Balaton-átcsúszást. Most kiderült, mire lehet számítani az elkövetkező napokban.
Mínusz húsz fokban kell pályára lépnie a los angeles-i csapatnak, az irányító egészen egyedi megoldással készül a hideg ellen.
A Dunántúlon nagy területen zúzmarás köd képződhet, amely szerdán napközben is tartósan megmaradhat.
A szakemberek szerint a hópaplan szigetelőként működik, ami jelentősen lassítja a jég további vastagodását.
Az esti órákban hidegfront érkezik az északi tájakra, amely havazást és hózáport hoz magával.
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult égbolt várható, csak rövid időszakokra szakadhat fel a felhőzet.
Egyre ritkábban látható téli jelenséget rögzített az Időkép a Balatonnál: megindult a jégzajlás, amelynek során a tó felszínén összetört jégtáblákat a szél mozgásba hozza.