Budapestre rá sem ismer Magyarország: EU élbolyban a magyar főváros, gyakorlatilag verjük Bécset, Stockholmot
Budapest az EU egyik leggazdagabb régiója lett, miközben Magyarország több térsége továbbra is az unió sereghajtói között van.
Budapest az EU egyik leggazdagabb régiója lett, miközben Magyarország több térsége továbbra is az unió sereghajtói között van.
Ritka, de nem példa nélküli, hogy egyetlen héten belül az összes hazai lottójátékon elviszik a főnyereményt – közölte a Szerencsejáték Zrt.
Egy magyar munkavállaló óránként átlagosan 54 dollárnyi gazdasági értéket termel, ami jócskán elmarad még a 71 dolláros OECD-átlagtól is.
A kínálati átlagár 5,61 millió forintra nőtt, miközben az olcsó, 2,5 millió forint alatti autók aránya egy év alatt 5,3 százalékponttal csökkent a használtautó piacon.
A hivatalos statisztikák szerint a hagyományos, öt-hatéves tanárképzésben folyamatosan csökken a hallgatói létszám.
Az egy évvel korábbinál 0,4%-kal kisebb, az előző hónaphoz képest 4,9%-kal nagyobb volt az építőipari termelés volumene.
Megdőlt a részvételi rekord, 74,2 százaléknyian adták már le a szavazatukat a választáson.
Kiemelkedően magas, 66,01 százalékos volt a részvételi arány a vasárnapi országgyűlési választáson délután három óráig.
Majdnem annyian szavaztak most 11 óráig, mint négy éve 13 óráig - nagyon úgy néz ki, hogy minden várakozást felül fog múlni a részvétel.
Továbbra is sokkal többen mennek szavazni, mint négy éve a választás napján: 9 óráig 15 százalék felett van a részvételi arány.
A Yale egyetem jogi kara 36 év után először veszítette el vezető helyét a U.S. News & World Report rangsorában.
Nagyobb a deficit hónapról hónapra nézve, mint az előző évi adathoz képest: a legtöbb alágazatban alulmúlta a tavalyi szintet a teljesítmény.
Csaknem négy százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához mérten.
Tízéves csúcs közelébe emelkedett a magyar munkanélküliség 2026 elején, igaz, EU-s szinten ez még nem ad aggodalomra okot, de a trend ijesztő.
Napi fél óra mozgás életet menthet, mégis kevesen teljesítik Európában. Hol sétálnak és kerékpároznak a legtöbbet? És hogyan áll Magyarország a mezőnyben? Mutatjuk!
Mikortól érdemes átvizsgálni magunkat egy-egy kirándulás után? Több kullancs lesz az évben? Mennyit számít az enyhébb vagy éppen keményebb tél az előfordulásukban?
2026 elején folytatódott a születésszám és a halálozások csökkenése Magyarországon, miközben a házasságkötések száma jelentősen megugrott.
4,8 százalékos a hazai munkanélküliségi mutató, vagyis most összesen 231 ezer állástalan van az országban. Emellett 4,6 millióan dolgoznak.
2026. január–februárban a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 4,7, a külföldieké 5,1%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit.
A lengyelek tíz év alatt hatalmasat zárkóztak, miközben a magyar mutató jóval lassabban javult.