A pályán nem, a lelátón győztek a lilák: itt vannak a hétvégi NB I-es nézőszámok
Az Újpest ebben a szezonban először kapott ki, de a szurkolók egyelőre kitartanak a csapat mellett - ez látszik a nézőszámon is.
Az Újpest ebben a szezonban először kapott ki, de a szurkolók egyelőre kitartanak a csapat mellett - ez látszik a nézőszámon is.
Cristiano Ronaldo nyolc év együtt élés után kérte meg menyasszonya kezét, és nem spórolt a gyűrűvel.
Szelle Norbert a jelenlegi információk szerint autójával hajtott egy fának, a motor kiszakadt az autóból.
Az e-sport iparág robbanásszerűen növekedett az elmúlt években, amit a mobilplatformok terjedése, valamint a professzionális versenyek köré épülő ökoszisztéma erősödése hajt.
Federer utolsó profi mérkőzését 2022 szeptemberében játszotta a Laver-kupán, ahol Rafael Nadal oldalán lépett pályára párosban.
A United már az első öt meccsen kaphat nagy pofonokat, de bíznak a jó kezdésben az erős ellenfelekkel szemben is.
Az UFC 7,7 milliárd dolláros megállapodást kötött a Paramount és CBS csatornákkal, amely 2026-tól megszünteti a pay-per-view modellt.
Újabb japán bokszoló vesztette életét agysérülés következtében egy tokiói rendezvény után.
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Crystal Palace fellebbezését az UEFA döntése ellen.
Ritka nagy potyát hozott össze a Pénzügyőr kapusa, magyarországi pályáról hasonlóra se emlékszünk.
Már tizenhat érmet nyertek a magyarok a kínai világjátékokon, ebből csak hétfőn három aranyat.
A magyar válogatott kapitánya szerint nagyon sok mindenen kell dolgozni még a Poolnál, csakhogy már ezen a héten rajtol a bajnokság.
A Crystal Palace elnöke elismerte, hogy a klubnak el kell adnia Marc Guéhi csapatkapitányt az átigazolási időszakban.
A hazai és idegenbeli mezek eladásai minden korábbi értékesítést felülmúltak a Poolnál.
A Sheffield Wednesday szurkolói tiltakozásra készülnek a Leicester elleni mérkőzésen, ugyanis a klub súlyos válságban van.
Balatonkeresztúron eladó az a ház, ahol Bene Ferenc, az Újpest egykori csatára gyermekkorát töltötte.
Szoboszlai és Kerkez is pályára léphet az angol Szuperkupa-meccsen, Pécsi Ármin azonban még küzd a csapatba kerülésért.
Edzésen lett rosszul és esett össze Fricsi Dóra, és bár a mentő azonnal ott termett, napokkal később elhunyt a kosaraslány.
Rodri, a Manchester City középpályása újabb sérülést szenvedett, és Pep Guardiola szerint valószínűleg csak a szeptemberi válogatott szünet után lesz teljesen fit állapotban.
A Porto meglepetésszerű igazolással kápráztatta el a szurkolókat, amikor Luuk de Jong érkezését a legnagyobb titokban tartva, egy barátságos mérkőzés előtt jelentették be.