Meglepő árak a 2025-ös Savaria Karneválon: ennyibe került a lángos, a sör és a lepény
Csütörtök délután még elég üres a szombathelyi Fő tér: az árusok többsége ki se pakolt, de néhány falatozó már nekiállt a sütögetésnek.
Csütörtök délután még elég üres a szombathelyi Fő tér: az árusok többsége ki se pakolt, de néhány falatozó már nekiállt a sütögetésnek.
Az ország számos vidékén készülnek remek programokkal augusztus 20-án. Most körülnéztünk, mire számíthatunk, lássuk, hová érdemes kimozdulni.
Egy héten át most ingyenesen látogatható Székesfehérváron a Nemzeti Emlékhely – Romkert csontkamrája, ahol királyaink és nemzeti nagyjaink földi maradványai nyugszanak.
Először rendezik meg a Független Vidéki Színházak Fesztiválját Szentesen, a Tóth József Színházban, ahol öt nap alatt az ország különböző pontjairól érkező társulatok mutatják be legjobb produkcióikat.
Ilyen zsidó gasztroünnepet még nem látott Nyíregyháza: harmadszor rendezik meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivált!
Gála, koncertek, kerékpáros túra, kézműves vásár és lovaskocsizás is lesz a Magyar Tavak Fesztiválja pénteken kezdődő háromnapos Tisza-tavi rendezvényén Tiszafüreden és Kiskörén.
Negyven formáció és ötven borászat várja a látogatókat az idei a Debreceni Bor- és Jazznapokon. Íme, itt a részletes program!
A Kutatók Éjszakája egy európai kezdeményezés, amelyet idén is szeptember utolsó hétvégéjén, azaz szeptember 26–27-én rendeznek meg Magyarországon. Mutatjuk az érdekes programokat.
Augusztus 2-án újra elárasztja a dinnyeillat Cece utcáit, hiszen immár hetedik alkalommal rendezik meg a népszerű Cecei Dinnye Napot.
Négy olyan kerékpártúrát hozunk, amelyek, amellett, hogy könnyen teljesíthetőek, páratlan élményt nyújtanak mindenkinek!
Kópic? Gereben? Málé? Ismered ezeket a tájszavakat? A Göcseji Dombérozó nemcsak a helyi ízeket hozza közelebb, hanem a helyi nyelvjárás és hagyományok világába is betekintést nyújt.
A völgynek saját iskolája, tehénvédelmi központja, ökokertészete és hatalmas fóliasátras termőterülete van, egyedi szennyvíztisztító rendszert működtet, megújuló energiákra épít.
Különleges kulturális élmény várja a Balaton partjára látogatókat: megrendezik az első Fonyódi Könyvfesztivált, méghozzá nem is akárhol, hanem a város egyik legszebb sétányán.
Újra életre kel Kőszegen a Köz-Játék Fesztivál: színház, zene és történelem találkozása július 10–20. között.
Nyári éjszakán a sötétben, fák fölött lebegve néznéd a csillagokat, vagy csak simán ringatóznál a semmiben, akkor van egy jó hírünk: július 12-én újra jön a Libegők Éjszakája!
Ma este megkezdődik Magyarország legnagyobb fényünnepe, a Zsolnay Fényfesztivál, amely immár kilencedik alkalommal tölti meg fénnyel és varázslattal Pécs történelmi belvárosát.
Szereted a természetet, a jó társaságot, és nem félsz sötétedés után is útra kelni? Akkor a XIX. Szendrői Éjszakai Túra pont neked való! Július 4-én este újra megtelik élettel a borsodi dombvidék – zseblámpát, bakancsot elő, indulhat a kaland!
Július 2 és 5 között tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre a Dunakanyar legnagyobb összművészeti fesztiválja, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó Nagymaroson.
A gazdasági nehézségek ellenére sem kell rövidített Savaria Karnevállal Szombathelynek beérni. Pozitív példa Boban Marković zenekara, akik szinte jelképes fellépti díjjal vállalták a koncertet.
Budapesten több mint 100 múzeum nyitja ki kapuit június 21-én, de ha valami különleges élményre vágysz, irány a vidék – 9+1 különleges helyszín, ahol az éjszaka is pezsegni fog.