Egyre kilátástalanabb helyzetben a magyar fiatalok: sokan hitelből fedezik a növekvő kiadásokat
Egy friss felmérés szerint szinte minden második fiatal aggódik a gazdasági változások miatt.
Egy friss felmérés szerint szinte minden második fiatal aggódik a gazdasági változások miatt.
Többek között az az internetbank, az online személyi kölcsön, a Simple, a SmartBank, az Electra, a SmartBróker alkalmazás, és a QR kódos internetes fizetési szolgáltatások sem lesznek elérhetők.
Minden ötödik ember úgy véli, még 70 éves kora után is dolgoznia kell majd.
A hívás során vagy az online térben csalják ki a gyanútlan ügyfél személyes-, illetve banki azonosító adatait a csalók.
Június 30-ig még elkerülhető a lekötött betétekre és a megvásárolt értékpapírokra vonatkozó szocho.
A tranzakciók száma tavalyi meghaladta a 88 milliót és tavalyi év során 42 százalékos bővülést ért el a cégnek ez a szegmense.
Az OTP vizsgálja román leánybankjának lehetséges eladását, jelenleg ajánlatokat kérnek be.
Közel 35 százalékkal növekedett 2023 első három hónapjában az elektronikus fizetés az egyik legnagyobb hazai banknál.
Noha a takarékoskodás általánossá vált, a magyarok mégis kevesebbet tudnak félretenni és egyre inkább a rugalmas, azonnal hozzáférhető megtakarítási megoldásokat keresik.
Bár a megtakarítók száma egyre nő, attitűdjüket és tájékozottságukat tekintve bőven van még edukációs feladata a magyar bankoknak
A probléma abból fakad, hogy a tulajdonosok nem követik a lakások értéknövekedését a biztosítási szerződésekben.
Túlterheléses támadás történt, a bank szakemberei elhárították az akciót. Ma éjjel tervezett leállás is lesz.
Fejlesztési okokból 2023. április 15-én 0 órától 2023. április 16-án 24 óráig, az értékpapír szolgáltatásokhoz kapcsolódó funkciók nem lesznek elérhetőek.
Minden korosztályban nő a károsultak száma.
Az OTP-csoport az elemzői várakozásokat valamivel meghaladó, 153,421 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el az utolsó negyedévben
Az OTP Ingatlanpont elemzője szerint nem indokolt a tétlen kivárás, ha lakást akarunk venni.
Bár a magas kamatkörnyezet miatt visszaesett irántuk a kereslet, még így is nagy népszerűségnek örvendenek a gépkocsinyeremény-betétek.
A mostani vásárlás az OTP Csoport történetének legjelentősebb és legkomplexebb akvizíciója.
"Rendszer átállás" miatt 2023. január 8.-a délutántól akár hétfőig tarthat a fizetési opció részleges szűkülése.
Nagy lehetőséget látnak a felvásárlásban, meglepő országban terjeszkednek tovább.