Lavrov: Oroszország kész a békére – ezek lennének a feltételek
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette: Moszkva továbbra is nyitott az ukrajnai háború lezárását célzó egyeztetésekre.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette: Moszkva továbbra is nyitott az ukrajnai háború lezárását célzó egyeztetésekre.
Yuval Noah Harari történés arra hívta fel a figyelmet, hogy Ukrajna nem vesztese, hanem számos szempontból már most is győztese az orosz agressziónak.
Oroszország nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, amely Kijev polgármestere szerint négy halálos áldozatot és legalább nyolc sebesültet követelt a fővárosban.
Ideiglenes légtérzárat vezettek be Lengyelország délkeleti részén, miután Oroszország hosszú hatótávolságú bombázói légicsapásokat hajtottak végre Ukrajnában - közölte vasárnap a lengyel hadsereg.
Ukrán dróntámadás érte a Barátság kőolajvezetéket, de a magyar ellátás zavartalan marad.
Németország fokozott készültséget vezet be a drónok okozta veszélyek miatt – jelentette be Alexander Dobrindt belügyminiszter szombaton Berlinben.
Teljes szolidaritásáról biztosította a légsértésekkel érintett szövetségeseket Giuseppe Cavo Dragone, a NATO Katonai Bizottságának elnöke a Rigában zajló vezérkari főnöki találkozón.
Moszkva „több száz millió eurót” költ arra, hogy befolyásolja a vasárnapi moldovai parlamenti választások kimenetelét.
Az állami hírügynökségek szerint 25 milliárd dolláros szerződést ütöttek nyélbe négy nukleáris erőmű építésére Iránban.
Az Európai Bizottság jogi kerülőutat próbál találni, hogy Orbán Viktor ellenállása nélkül használhassa fel a 140 milliárd eurónyi befagyasztott orosz vagyont Ukrajna támogatására.
A 15 tagú testületben négyen támogatták a halasztást, kilencen ellene szavaztak, ketten tartózkodtak.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a jelenleg kormányzó, Európa-párti Akció és Szolidaritás Párt (PAS) nehezen tarthatja meg többségét a 101 fős törvényhozásban.
A magyar vonatkozású állításokkal kapcsolatban a Külügyminisztérium, valamint a Honvédelmi Minisztériumhoz intézett kérdésekre egyelőre nem érkezett válasz.
Donald Trump újra keményebb hangot üt meg Oroszországgal szemben, miközben Kínára is nyomást gyakorolna az orosz olajimport korlátozásán keresztül.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok egyre erősebb nyomást gyakorol Magyarországra az orosz energiafüggőség megszüntetése érdekében.
Az Európai Bizottság 545 millió euró átcsoportosítását engedélyezte Magyarország számára, azonban a források kifizetését azonnal blokkolta is.
Bulgária 2026-ban felmondhatja az orosz földgáz szállítására vonatkozó szerződését, ami Magyarország energiaellátását is érintheti.
Az Európai Bizottság elnöke szerint a NATO-nak joga van a légtérsértő orosz harci repülőgépek lelövésére.
Ukrajna rendelkezik olyan drónokkal, amelyek két-háromezer kilométert is képesek repülni.
Donald Trump kijelentette, hogy Ukrajna visszaszerezheti teljes területét az EU támogatásával, Oroszország vesztésre áll a háborúban.