Lesújtó híreket közölt az IMF: óriási krízis közeleg, erre kevés ország van felkészülve
A világ nincs felkészülve az egyre sűrűsödő gazdasági sokkokra, amelyek immár az új normalitás részét jelentik.
A világ nincs felkészülve az egyre sűrűsödő gazdasági sokkokra, amelyek immár az új normalitás részét jelentik.
Brüsszel határozott célja, hogy a támogatás a lehető legnagyobb mértékben az európai védelmi ipart élénkítse
Riasztást adtak ki Kelet-Lettországban, miután egy azonosítatlan drón behatolt az ország légterébe.
Egy vasúti dolgozó meghalt, több szerelvényt leállítottak, a krími személyvonatok utasait evakuálták.
A találkozón az Ukrajnának nyújtandó további támogatások voltak napirenden, részt vett rajta a német kancellár és a francia elnök is.
Ukrajna története egyik legnagyobb dróncsapását mérte Szentpétervárra és környékére, éppen egy gazdasági fórum zárónapján.
Nem lát érdemi előrelépést az ukrajnai háború rendezésében Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön jelezte, hogy továbbra sem kíván engedni az ukrajnai háborúval kapcsolatos alapvető követeléseiből.
Az orosz hadsereg két irányított légi rakétával és 216 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra,
A román védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a robbanás helyi idő szerint fél tizenegy körül történt.
A törvényhozás alsóháza 226–195 arányban fogadta el a törvénycsomagot.
Bár a harmadik világháború nem feltétlenül áll a küszöbön, az orosz terjeszkedési törekvések és a NATO egységének megingása komoly biztonsági kockázatot jelent Európa számára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz államfőnek címzett nyílt levelében sürgette a háború lezárásá
A drónok és a mesterséges intelligencia új helyzetet teremthetnek a fronton, egyes elemzők már az ukrán győzelmet sem zárnák ki.
A múlt héten a 412. dandár több olyan felvételt is megosztott, amelyeken az autópályán haladó utánpótlási és üzemanyag-konvojok elleni csapások láthatók.
Hatalmas tűz pusztít a szentpétervári kikötő olajtermináljában, miután június 3-án hajnalban dróntámadás érte a létesítményt.
Amennyiben a lakosság egy népszavazáson támogatná a lépést, a csatlakozási tárgyalások akár egyetlen éven belül lezárulhatnának
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Patriot légvédelmi rakétarendszerek szállítását kérte Donald Trumptól, miután az orosz rakéták ismét elérték Kijevet.
Brüsszel mindeközben arra számít, hogy Ukrajna nyár végére sokkal kedvezőbb tárgyalási pozícióba kerülhet.
Oroszország november végéig betiltotta a repülőgép-üzemanyagok exportját, hogy megelőzze a belföldi ellátási zavaroka