Megvan a Super Bowl-párosítás: kemény csatát láthatunk két hét múlva, de ki nyeri a trófeát?
A Seattle Seahawks és a New England Patriots jutott a 60. Super Bowlba: mindkét együttes izgalmas főcsoportdöntőben harcolta ki a részvételt.
A Seattle Seahawks és a New England Patriots jutott a 60. Super Bowlba: mindkét együttes izgalmas főcsoportdöntőben harcolta ki a részvételt.
A magyar labdarúgó-válogatott márciusban két hazai felkészülési mérkőzést játszik a Puskás Arénában: előbb Szlovénia, majd három nappal később Görögország lesz az ellenfél.
A Denver Broncos egy győzelemre került a Super Bowltól, de kezdő irányítóját elveszítette sérülés miatt, így a konferenciadöntőben a tartalék vezeti majd a csapatot.
A magyar válogatott csapatkapitánya látványos szabadrúgás-góllal járult hozzá a Liverpool 3–0-s Bajnokok Ligája-győzelméhez Marseille-ben.
A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik fordulójában szerdán három magyar válogatott futballistára is komoly összecsapás vár.
Ötméteresekkel győzte le a spanyolokat Varga Zsolt együttese, így már a fináléba jutásért ugrik pénteken medencébe.
A 41 éves LeBron James két évtizednyi folyamatos szereplés után idén először nem került be az NBA All Star-gála kezdőcsapatába.
A keddi BL-játéknapon az Internazionale az Arsenalt fogadja, de pályára lép többek között a Manchester City, a Paris Saint-Germain és a Real Madrid is.
Egy 35 éves walesi focistát vettek őrizetbe testi sértés gyanújával, miután egy múlt szombati walesi futballmeccsen brutálisan, könyökkel arcon ütötte ellenfelét.
A FIFA és az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) is közleményt adott ki a Szenegál–Marokkó Afrika-kupa-döntő botrányos eseményei után.
Pep Guardiola akár már a napokban távozhat a Manchester Citytől, legalábbis ezt gondolja egy szakíró.
Az eddigi másodedző, Pampuch Csaba vette át a szakmai stáb irányítását Dávid Zoltántól a nyíregyházi női röplabdzóknál.
Az Aston Villa vezetőedzője az Everton elleni, 1-0-s hazai vereség után kijelentette, hogy szerinte csapata nem esélyes az első öt hely valamelyikére.
Szenegál története során másodszor hódította el az Afrika-kupát, ám a marokkói házigazdák elleni döntőt botrányos jelenetek árnyékolták be
Minden korábbi rekordot megdöntenek a január 19-i egyetemi amerikaifutball-bajnoki döntő jegyárai: a Miami–Indiana mérkőzésre 3 és 16 ezer dollár között mozognak a belépők árai.
Mínusz húsz fokban kell pályára lépnie a los angeles-i csapatnak, az irányító egészen egyedi megoldással készül a hideg ellen.
Varga Zsolt együttese hibátlan mérleggel, hat ponttal jutott tovább a középdöntőbe.
Sebastian Ofner már győztesnek hitte magát a döntő szett rövidítésében, ám a korai ünneplés után mentálisan összeesett.
Tóth Balázs közel két hónapos kihagyás után vasárnap tért vissza a pályára, elmondása szerint jól érezte magát a pályán.
Edzőváltás történt a győri női kosárlabdacsapatnál: a klub a hétvégi bajnoki vereség után felmentette vezetőedzői tisztségéből Füzy-Antolovics Adélt.