A legértékesebb kortárs magyar festő művét árverezik el, bőven százmillió felett kelhet el a festmény
A hazai kortárs festészet legértékesebb nemzetközi sztárjai lesznek a Virág Judit Galéria május 19-i aukciójának főszereplői.
A hazai kortárs festészet legértékesebb nemzetközi sztárjai lesznek a Virág Judit Galéria május 19-i aukciójának főszereplői.
Akár százmillió forintnál is többért adhatják el Vaszary János csaknem százéves festményét egy május közepi aukción.
Bár Banksy utcai alkotásait a helyi hatóságok időnként eltávolítják, a westminsteri önkormányzat ezúttal befogadóan reagált.
Magyarországon a képregények és művészi plakátok világa inkább egy szűk, de egyre tudatosabb gyűjtői rétegre épül, ahol a nosztalgia, az esztétikum és a befektetési szempontok különös egyensúlyban találkoznak.
A rendező elmondása szerint Örkény mesterművének feldolgozása egyszerre lesz humoros és szívszorító.
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző és népzenekutató. Ő
A Dunakanyar egyik különleges kulturális emlékhelye, a Patkó-villa teljes körű felújításon esett át. A Gobbi Hilda által alapított egykori nyaraló a jövőben alkotóházként működik tovább.
Új arculatot kapott a besnyői vasútállomás aluljárója: a korábban rideg, szürke átjárót most látványos falfestés teszi barátságosabbá. A projekt mögött helyi lakosok ötlete, önkormányzati összefogás és hónapokon át tartó szervezőmunka áll.
A Magyar Rádió munkatársaként a 20. század olyan kiemelkedő tudományos és kulturális alakjaival készített interjúkat, mint Kodály Zoltán, Pilinszky János, Illyés Gyula, Szent-Györgyi Albert vagy Friedrich Dürrenmatt.
Örkény István utolsó feleségeként az író halála óta odaadóan gondozta a hagyatékot.
Az ellopott festmények becsült összértéke mintegy 9 millió euró, ebből a Renoir-mű értéke 6 millió eurót tesz ki.
A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
A házaspár otthona tele van történelmi emlékekkel: Hegyi Barbara elárulta, hogy nagynénje a régi csipkék és hímzések szenvedélyes gyűjtője volt.
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott.
A lepel mögötti hét emelet magas állványon két turnusban tíz-tíz restaurátor dolgozik a festmény tisztításán.
Barokk, rokokó, reneszánsz és későbbi korok kincsei – köztük festmények, szobrok, bútorok és könyvek – újulnak meg a szakemberek kezei alatt a veszprémi várnegyed megújítása keretében. A munkálatok részeként már befejeződött a jeruzsálemi Szent Sír barokk másolatának restaurálása, amelyet húsvétkor már felújított állapotában használ a liturgia.
Volt, aki mindent vitt, másoknak csak tanács jutott a Cápák között legújabb adásában.
Különösen keresettek a rangos hazai és nemzetközi művészek alkotásai, valamint a ritka antik darabok.
Keleti Éva tegnap elment, de a gondolatai velünk maradnak.
Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész életének 95. évében, február 6-án elhunyt