Alig ismert lakásszínházban mulat a pesti elit: belestünk a színfalak mögé
Az Andrássy út 27 szám alatt 10 éve létező „Fischer Iván Lakásszínháza - FILC” nevű művészeti térnek a nemzedékek óta a Fischer család tulajdonában lévő lakás ad otthont.
Az Andrássy út 27 szám alatt 10 éve létező „Fischer Iván Lakásszínháza - FILC” nevű művészeti térnek a nemzedékek óta a Fischer család tulajdonában lévő lakás ad otthont.
Azt gondolhatnánk, hogy egy-egy nagy művész szobrocskája kisebb vagyonokért kelhet el, ha megválik az ereklyétől, ez azonban korántsincs így.
Idén a pofonok helyett a könnyeké és díjesőé volt a főszerep, egy a tavalyinál kevésbé "akciódús" gálán.
Oszter Alexandra egy kulturális-képzőművészeti központot hozna létre a területen, amihez állami támogatást is igénybe vennének.
Nem lesz hiány jó filmekből a mozikban ezen a hétvégén, illetve a következő héten sem.
Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján, egyben az intézmény megnyitásának első évfordulóján nyílik meg a nagyközönség számára a Magyar Zene Háza első időszaki kiállítása.
Jelentősen megnőtt a SZÉP-kártya forgalom tavaly, a kártyabirtokosok a legtöbbet a vendéglátás zsebből költötték - tájékoztattak a kártyakibocsátók.
Beépülő bérfejlesztéssé válik és állandósul 2023-tól a 2022-ben megvalósult 20 százalékos bérkiegészítés a kulturális szférában
Ismét az Avatar folytatása tarolt a mozipénztáraknál, a legtöbben 3D-ben kíváncsiak a filmre.
Úgy gondolja bizonyos dolgokat meg kell tartani akkor is, ha majd békés időket élünk.
Holnap október 23-a, amikor is számos vidéki múzeum ugyanúgy ingyenesen látogatható, mint március 15-én vagy augusztus 20-án. Összegyűjtöttük, vasárnap hová érdemes ellátogatni - ahol ráadásul ingyen szétnézhetünk!
A kifizethetetlen rezsiköltségek miatt a téli időszakra kutyaszorítóba kerülnek a vidéki intézmények. Körképünkben most két dunántúli település közművelődésért felelős szakemberét kérdeztünk – ők hogyan látják, a helyzetet.
Szinte nincsen már olyan magyar háztartás, amelyiket az egyre növekvő inflációs nyomás ne érintené súlyosan.
A Takarék Index szerint a főváros és az ország nyugati része kedvezőbb lehetőségeket kínál az oktatás, a kultúra, a vásárlás és a munkaerőpiac tekintetében, Kelet-Magyarországon viszont könnyebb lakáshoz jutni.
Mondtak már le előadást amiatt, hogy nem tudják kifűteni a művelődési házat.
Kulturális és közintézmények kerültek nehéz helyzetbe egyik napról a másikra, mert kiestek a kedvezményes gáz- és áramárra jogosultak köréből.
Az elmúlt évek eseményei által gerjesztett hatások jelentősen átalakították az épített környezetünkkel és a napi rutinunkkal kapcsolatos viszonyrendszerünket.
Milyen népi hagyományok alakultak ki a török hódítások nyomán a vidéki Magyarországon és Erdélyben? Milyen étel az erdélyi töltike, és mi mindenre jó még a szőlőlevél, mint konyhai alapanyag?
A gazdaság az online platformokra helyeződik, miközben felnőtt egy újabb generáció, amelynek figyelméért világszerte újszerű módszerekkel versenyeznek a márkák.
A hazai KKV-k túlnyomó többsége az infokommunikációra még mindig inkább kiszolgáló tevékenységként tekint és csupán elenyésző részük számol vele stratégiai területként.