Nem várt bejelentés érkezett Zelenszkijtől: megváltozik Ukrajna háborús stratégiája
A kijevi katonai hatóságok a múlt héten bejelentették, hogy 6,2 millió dollárt különítettek el egy drónelhárító programra a főváros védelme érdekében.
A kijevi katonai hatóságok a múlt héten bejelentették, hogy 6,2 millió dollárt különítettek el egy drónelhárító programra a főváros védelme érdekében.
Újabb orosz dróntámadás érte Kijevet. Legalább két halott, több sebesült és hatalmas pusztítás a város több kerületében.
Az ukránok által használt eszközök közül szinte csak az amerikai rendszerek képesek lelőni az orosz ballisztikus rakétákat.
Volodimir Zelenszkij vasárnap aláírta azt a rendeletet, melynek következtében Ukrajna kilép az ottawai egyezményből.
Az éjszakai orosz támadások során nyolc ember vesztette életét Kijevben és környékén.
A hatóságok tűzről számoltak be Obolonban, a város északi külvárosában is, valamint törmelékek hullottak egy bevásárlóközpontra ugyanezen a területen.
A francia elnöki hivatal határozottan cáfolta az orosz külügyminisztérium képviselőjének állítását, miszerint Emmanuel Macron francia elnök kábítószert rejtegetett volna.
Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Ukrajna nemzetközi figyelmet keltett azzal, hogy két kínai hadifoglyot mutatott be a sajtónak, annak ellenére, hogy ez valószínűleg sérti a nemzetközi humanitárius jogot.
Kijevbe érkeztek hétfő reggel az Európai Unió központi intézményeinek vezetői, és a nap folyamán több tagország kormányfője is látogatást tesz Ukrajnában.
A Magyarországra vonatkozó geopolitikai következmények és a térség biztonsági helyzete szintén alapvetően változhat bármelyik fél győzelmet esetén.
Keményen kritizálta a Donald Trump elnöknek dolgozó Elon Musk legújabb lépését Timofij Milovanov.
Bár Ukrajna jelenleg vesztésre áll a harctéren, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök igyekszik úgy pozicionálni magát, mint akivel Trump üzletet köthet.
A szlovák miniszterelnök, Robert Fico kemény hangvételű nyilatkozatban bírálta Ukrajnát az orosz gázszállítások leállítása miatt.
Az ukrán hálókocsikból álló Transcarpathia nemzetközi gyorsvonat ezentúl naponta közlekedik Budapest és Kijev között.
Ismét tűz ütött ki a kijevi régióhoz tartozó csernobili zónában, ahol már második napja csaknem négyszáz tűzoltó igyekszik megfékezni a lángokat.
Oroszország összesen 67 Shahed drónt indított egy tömeges éjszakai támadás során, amelyek közül az ukrán légierő 58-at lelőtt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nagyobb kormányátalakítást rendelt el, miután hat miniszter, köztük a külügyminiszter is benyújtotta lemondását.
Az ukrán külügyminisztérium felszólította pénteken a mongol hatóságokat, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa alapján vegyék őrizetbe az orosz elnököt.
Oroszország több hullámban támadta drónokkal szerdára virradóra Kijevet július hónapban a hetedik, a háború folyamán pedig az egyik legnagyobb ilyen jellegű támadásában.