Nagyon kiakadtak a magyar fuvarozók: súlyos lehet a helyzet, ezt mi is megérezzük a zsebünkön
A fuvarozók szerint a bevezetett új úthasználati díjak súlyos válságot okozhatnak a hazai fuvarozási szektorban.
A fuvarozók szerint a bevezetett új úthasználati díjak súlyos válságot okozhatnak a hazai fuvarozási szektorban.
A kormány a teherautókat az autópályákra terelné, de a hazai fuvarozók szerint ez kerülőutakat, pluszköltséget és inflációt hoz.
Átfogó intézkedéscsomagot fogadott el a kormány, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra.
Az intézkedés nemcsak a kamionokat érinti, hanem a közepes járműkategóriát is.
A NAV pénzügyőrei Fehérgyarmaton állítottak meg egy veszélyesen túlsúlyos járműszerelvényt.
Forgalomkorlátozás kezdődik az M3-as autópálya bevezető szakaszán.
Az alacsony kereslet és a megnövekedett költségek nehéz átháríthatósága miatt a közúti fuvarozás továbbra sem kifizetődő.
Az M1-es felújítása idején kötelezően az autópályán tartanák a teherforgalmat, amit a fuvarozók bevételnövelési szándéknak tartanak.
A hőség miatt időszakosan feloldják a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozását szombaton, illetve vasárnap.
Debrecen északnyugati ipari övezetében új, modern kamionterminál épül a BMW-gyár közelében, amely 260 védett parkolóhelyet biztosít majd.
Ahogy beköszönt a nyári szezon, a hétvégi közlekedés minden évben komoly próbatétel elé állítja az autósokat, különösen a Balaton, Velencei-tó felé vezető utakon.
Nőhetnek a bírságok a haszongépjármű-gyártókra – továbbra is dominál a dízel.
A pótkocsi rakománya annyira zsúfolt volt, hogy az egyenruhásoknak fel kellett mászniuk a tetejére.
Három kamion ütközött össze az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán Ócsa közelében.
Egy kamion balesete miatt zárták le a az autópálya egy részét, ami megnehezíti a közlekedést.
Egy kamion és egy személyautó karambolozott az M2-es autóút váci elkerülő szakaszán, Rád közelében. A mentés idejére a forgalmat megállították, s teljes útzárat rendeltek el.
A 2024-es évben több mint 656 milliárd forint folyt be a magyar költségvetésbe a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti járművek úthasználata után.
A pénteki kora délutáni órákban súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán Győr közelében.
Rekordmennyiségű fogyasztási dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Zala vármegyében.
A hőség miatt rövidül a kamionstop - ezt közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.