Ingyenes jogsi a diákoknak? Kiderült, miért bukik meg a kormány nagy ígérete – és kik járnak igazán rosszul
Az állam által ígért ingyenes jogosítványszerzési lehetőség a középiskolások számára egyelőre csak részben valósult meg.
Az állam által ígért ingyenes jogosítványszerzési lehetőség a középiskolások számára egyelőre csak részben valósult meg.
Az Európai Bizottság 40 ezer fiatalnak kínál egyedülálló lehetőséget Európa felfedezésére a DiscoverEU program keretében.
A Bankmonitor szerint nagyságrendileg 100 ezer ember élhet ezzel az új, jelentős kedvezménnyel.
Országosan minden háziorvosnál és foglalkozás-egészségügyi szolgáltatónál elérhető és igényelhető a vakcina.
A Pénzcentrum megnézte, mely bankoknál találhatunk valódi 0 forintos ajánlatot, és mire érdemes figyelni a választásnál.
Az eszközzel eddig már 76 ezer életet mentettek meg és azon keresztül 725 ezer esetben nyújtottak hétköznapi ügyekben segítséget
Október végétől két új, ingyenes számlacsomagot vezet be az OTP Bank, de az OTP mellett az Erste, CIB, UniCredit, és Raiffeisen is kínál díj nélküli bankszámlákat. Mutatjuk!
A korábbi rendszerben öt szívet kaptunk, amelyek csak hibázás esetén fogytak el.
Csokikóstoló, állatsimogatás, kézműves titkok és pincekalandok várják a látogatókat október első hétvégéjén. A Nyitott Porta Napok idén 67 helyszínen kínál ingyenes programokat
2014. február 1-je óta adott a lehetőség, hogy havonta két alkalommal, összesen legfeljebb 150 ezer forintot díjmentesen vegyenek fel belföldi bankautomatákból.
Bár az AI gyors és ingyenes megoldást kínál, a dietetikusok szerint önmagában nem elegendő a személyre szabott táplálkozáshoz.
A Ryanair szeptember 4-től minden utasának engedélyez egy nagyobb, ingyenes személyes táskát a fedélzeten, amely 33%-kal nagyobb az eddigi EU-szabványnál.
Idén is ingyenes lesz a HPV elleni oltás, de ehhez nyilatkozatot kell kitölteni a szülőnek, hogy a gyerekek megkaphassák.
Nagycsaládosok utazási kedvezménye: így igényelhető nagycsaládos utazási kedvezmény, mutatjuk, mennyi a nagycsaládos kedvezmény mértéke, kinek jár az ingyenes utazás.
Évről évre egyre többen fedezik fel a Túr különleges fürdőhelyét, amely Tiszakóród és Szatmárcseke között található, és amely a helyiek között csak „Szatmár Niagarájaként” ismert.
Így, nyár derekán összegyűjtöttük, hol mozizhatsz vidéken is a szabad ég alatt: a klasszikus, retró kertmozik mellett bemutatunk néhány igazán különleges helyszínt is.
Egy rosszul kiválasztott bérautó könnyedén megdobhatja az utazás költségét.
Különleges kulturális élmény várja a Balaton partjára látogatókat: megrendezik az első Fonyódi Könyvfesztivált, méghozzá nem is akárhol, hanem a város egyik legszebb sétányán.
A belépőjegyek ára sok helyen eléri a kétezer forintot, viszont több településen is akadnak olyan időszakok, amikor a strandokra ingyen vagy kedvezményesen lehet bejutni.
Szakértők szerint a Google Gemini Veo 3 jelenleg a legjobb AI videógenerátor a piacon.