Most érkezett! Törölték a Magyar Nagydíjat: nem szerepel a versenynaptárban
Biztonsági aggályok és szervezési nehézségek miatt törölte a MotoGP a magyarországi Balaton Park-i pályára tervezett futamát a 2027-es versenynaptárból.
Biztonsági aggályok és szervezési nehézségek miatt törölte a MotoGP a magyarországi Balaton Park-i pályára tervezett futamát a 2027-es versenynaptárból.
Lewis Hamilton maga is nehezen hiszi el, hogy összetettben már a második a vb-tabellán, és még szebb eredményeket lát maga előtt.
A jövő héten következik a szezon hatodik futama, a Forma 1-es Spanyol Nagydíj Barcelonában. A Pénzcentrumon összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót: ekkor lesz a szabadedzés, az időmérő és maga a nagydíj Spanyolországban.
Kimi Antonelli sorozatban ötödik futamgyőzelmét aratta a Forma-1-es Monacói Nagydíjon, amivel 66 pontra növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben.
Antonelli idén már negyedszer rajtolhat az első helyről, mögötte Verstappen és a két Ferrari indul majd Monte-Carloban.
Bár a francia szakember pénteken még a helyszínen tartózkodott, és a csapat kiemelkedően jól szerepelt a szabadedzéseken, a hétvége további részében már nem lehet ott az istállóval.
George Russell továbbra is bízik világbajnoki esélyeiben annak ellenére, hogy csapattársa, Kimi Antonelli már 43 pontos előnnyel vezeti a világbajnoki pontversenyt.
A Forma-1 ezen a hétvégén Monacóba látogat, ahol az idei szezon egyik legérdekesebb futamát rendezhetik meg.
Charles Leclerc hosszú távú szerződéshosszabbítást írt alá a Ferrarival: a bejelentés éppen a monacói pilóta hazai futama előtt érkezett.
A McLaren vasárnap Monacóban ünnepli ezredik Forma–1-es versenyét, éppen azon a helyszínen, ahol a csapat 1966-ban bemutatkozott.
A legendás, eddig már nyolcvankétszer megtartott Monacói Nagydíj következik a 2026-os Forma 1-es világbajnokságban. Itt összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót.
Walterné Dancsó Adrienn, a Balaton Park operatív igazgatója szerint tényleg voltak idegesebb napok, de még egy ilyen rohamtempójú rendezést is tudni kell jól levezényelni.
Antonelli sorozatban negyedszer győzött, egyre kevésbé van ellenfele a világbajnoki címért.
A hétszeres világbajnok határozottan cáfolta a visszavonulásáról szóló találgatásokat, és megerősítette, hogy a 2027-es szezonra is érvényes szerződése van a Ferrarival
Max Verstappen a Kanadai Nagydíj helyszínén elmondta, hogy a 2027-re tervezett motorszabály-változtatások hatására a Forma-1 szinte visszatérhet a normális kerékvágásba.
A négyszeres Forma–1-es világbajnok autójának műszaki hibája véget vetett a győzelmi reményeknek.
Mikor van a szabadedzés, az időmérő és maga a verseny? Kattints, és tudj meg mindent a F1 Kanadai Nagydíjról!
Gyulay Zsolt még ma is úgy gondolja, hogy 2020-ban a Magyar Nagydíj mentette meg - Ausztriával együtt - a Covid miatt alaposan megtépázott Forma 1-es világbajnokságot. Interjú.
David Beckham lett az első brit sportolómilliárdos a 2026-os Sunday Times Rich List szerint.
Miközben a pilóták az elektromos rásegítés elhagyását sürgetik, a sportág vezetői már a belső égésű motorok szerepének növelésén gondolkodnak.