Csúszik a MÁV terve: újra kiírják a járműbeszerzési tendert
Nyolcvan villamos motorvonat beszerzésére irányuló keretmegállapodás megkötését tervezte a MÁV-START, most viszont kiderült, hogy a beruházásból nem lesz semmi.
Nyolcvan villamos motorvonat beszerzésére irányuló keretmegállapodás megkötését tervezte a MÁV-START, most viszont kiderült, hogy a beruházásból nem lesz semmi.
A Béres Gyógyszergyár Zrt. új üzemegységét adták át Szolnokon. A vállalat 8,3 milliárd forintos beruházásának köszönhetően a gyártókapacitás bővülése mellett 24 új munkahely jött létre a térségben.
Az elmúlt három évben a háromévesnél kisebb gyerekek száma átlagosan 150 volt a településen, és ez már önmagában is indokolttá tette a bölcsődeépítést.
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. a tervezési projektre 3,2 milliárd forintos, százszázalékos támogatási intenzitású, vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert.
Húsz százalékkal csökkentette a Covid-19 vakcina idei eladásaira vonatkozó előrejelzését a BioNTech.
Magyarország továbbra is a kínai befektetők első számú célpontja szeretne lenni a régióban – jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy sanghaji rendezvényen.
A rekonstrukció első ütemében statikailag kell megerősíteni az ország második legnagyobb templomát, illetve a födémet is rendbe kell tenni. Csak ezt követően kezdődhet meg a homlokzat felújítása.
Újra kiírták a sok botránnyal terhelt Fertő-tavi beruházás tenderét. Lázár János minisztériuma a szállodát ezúttal kivette a pakkból.
A közlemény szerint a beruházás költségeiből 313 millió forintot fedezett uniós támogatás.
100 milliárd forintos fejlesztés-sorozatot indít el a Dreher Sörgyárak. A most bejelentett program a kapacitást és a hatékonyságot is növelni fogja.
A "végletekig kivéreztetett fővárosnak" nincs forrása az állam által berendelt Biodóm befejezésre, de már a beláthatatlan ideig húzódó fenntartásra sem.
Szeptember 14-én jelent meg egy kormányhatározat arról, hogy Soroksár és Gyál területén termőföldeket, szántókat, legelőket és erdőket jelölt ki a kormány beruházási célterületnek.
Elkezdődött a Szombathelyi Egyházmegye új, 4 csoportszobás, 48 kisgyermek ellátására alkalmas bölcsődéjének építése a városban. A beruházás több mint 700 millió forintos uniós támogatásból valósul meg.
Lovagi vár, csúszdák, siklópálya, hintapark és számos más játék várja a gyermekeket annál a játszótérnél, amit ma adtak át Gödön. A modern, integrált játszótér építése az önkormányzat és egy multicég együttműködéséből valósult meg.
Egy 4,6 MW összteljesítményű napelemes kiserőművet létesít az E.ON a Bosch hatvani gyára mellett. A kivitelezés várhatóan 2025. első negyedévében zárul, az áramtermelés 2025. márciusban indulhat meg.
Összesen 3,5 milliárdos költségvetéssel gyógyszeripari beruházást és vállalatfejlesztést hajtanak végre Szegeden a jövő év végéig. A projekt egyik legizgalmasabb fejlesztése egy multifunkcionális épület lesz.
A projektet a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázatán elnyert csaknem 340 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósította meg a Nyíregyházi Egyházmegye.
Átadták Tatán az Újhegyi úti vízfolyás medrének átépítésével kialakított csatornarendszert, amely 1,1 milliárd forint uniós támogatás felhasználásával készült el.
Szijjártó Péter: a LEGO 54 milliárd forintos beruházással 300 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán
Energiatárolással és rendszer-optimalizálással azonban továbbra is megéri a napelemes beruházás.