Elképesztő dílerhálózatot kapcsoltak le a rendőrök: 19 embert kaptak el, többen már bilincsben vannak
A hálózatot kiépítő vállalkozó még saját alkalmazottait is bevonta üzelmeibe, ráadásul másik megyébe is terjeszkedtek.
A hálózatot kiépítő vállalkozó még saját alkalmazottait is bevonta üzelmeibe, ráadásul másik megyébe is terjeszkedtek.
A hatóságok a szombati rosszullétek ügyében már mintákat vettek, és a biztonsági kamerák felvételeit is lefoglalták.
A Blaha Lujza téren és környékén árulta rendszeresen a kristályt az a 65 éves nő, aki ellen drogkereskedelem miatt emelt vádat a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség
Befejezi Két férfi, egy eset című, 46 éve futó, népszerű krimisorozatát a ZDF német tévécsatorna - közölte pénteken a mainzi műsorszolgáltató.
Elfogtak Szlovákiában egy 64 éves magyar szökevényt, aki a legkeresettebb bűnözök toplistáján is szerepelt
A zimbabwei futballista öccsével tartott a templomba, amikor ismeretlenek tüzelni kezdtek rá - írta meg a BBC.
A tolvajokat térfigyelő kamerák segítségével azonosították és követték nyomon, az eltulajdonított holmikat pedig visszaadták a tulajdonosnak.
Egy floridai bíróság egymillió dolláros óvadékot állapított meg a sportoló ügyében, amelyben akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kiszabhatnak.
A gyanú szerint emberi maradványokhoz részben a munkahelyén jutott hozzá, emellett Szlovákiából, illetve magyarországi elhagyott temetőkből is szerezhetett holttestrészeket.
Az újonnan kinevezett országos rendőrfőkapitány, Mecser Tamás parlamenti meghallgatásán megerősítette a Terrorelhárítási Központ rendőrségbe történő beolvasztását.
Sorozatgyilkosság történt Dunapatajon? Kutyák altatásához használt méreggel ölhettek meg több idős embert a Bács-Kiskun vármegyei nagyközségben.
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
Óvadék ellenében szabadlábon távozhatott James Harden, de vélhetően itt nincs vége a történetnek.
Ellopták az angol labdarúgó-válogatott felszerelésének egy részét, köztük a sztárjátékosok futballcipőit.
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emelt az ügyészség az Országos Mentőszolgálat négy munkatársa ellen.
Az elmúlt évtizedekben jelentős vezetői tapasztalatot halmozott fel, hiszen irányította az edelényi és a kazincbarcikai kapitányságot is.
A NAV bevetési egysége is részt vett abban a rajtaütésben, amelyben egy illegális dohánytermékkel csencselő bandát kapcsoltak le.
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
Országos akcióban csapott le a NAV: nyomdagépeket, hamis címkéket és jelentős készpénzvagyont foglaltak le.