Megszólalt a pilisvörösvári bankrabló: csak pár százezer kellett volna a tartozásaira, kifigyelte a fiók dolgozóit
A sikertelen akció után elfogott elkövető ellen fegyveresen elkövetett rablás miatt emelt vádat az ügyészség.
A sikertelen akció után elfogott elkövető ellen fegyveresen elkövetett rablás miatt emelt vádat az ügyészség.
Vádat emeltek egy 41 fős bűnszervezet ellen, amely fiktív számlákkal segített vállalkozásoknak jogellenesen csökkenteni adófizetési kötelezettségüket.
Súlyos testi sértés vádjával néz szembe Gavin McKenna, a Penn State egyetem 18 éves csatára, akit sokan a 2026-os NHL-draft első választottjaként tartanak számon.
2026 januárjától teljesen betiltották az e-cigaretták és vape eszközök behozatalát és forgalmazását, a szabályszegőkre pedig súlyos, akár több millió forintos bírságok és börtönbüntetés is várhat.
Egy floridai esküdtszék öt vádpontban mondta ki bűnösnek az 59 éves férfit.
Az ügy azért került a Kúriára, mert Portik Tamás és Gyárfás Tamás felülvizsgálati indítványt nyújtott be a jogerős ítélet után.
Az ügy nagy visszhangot váltott ki az Egyesült Államokban és világszerte, felháborodást keltve.
Négy év börtönbüntetést ajánlottak fel neki az előkészítő ülésen, ezt azonban az apa nem fogadta el.
A 73 éves ipolysági nőt korábban mérgezéssel és csalással összefüggő bűncselekmények elkövetésével vádolták meg.
A sofőr visszatérő szabályszegő, korábban kábítószer hatása alatt is vezetett.
Emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség annak az ügynek a gyanúsítottja ellen, amelyben egy 10 éves fiú, Till Tamás vesztette életét több mint huszonöt éve.
Elfogatóparancsot adott ki a miami rendőrség Gervonta Davis, a WBA könnyűsúlyú világbajnoka ellen családon belüli erőszak gyanújával.
A testület kizárólag az iratok alapján határoz Portik Tamás és Gyárfás Tamás indítványairól.
A mulatós szerint volt idő, amikor fel sem tűnt neki, mennyi pénzt keres, a börtön után azonban teljesen átértékelte az életét.
Dr. Mark Chavez a második elítélt a színész 2023-as halálával kapcsolatos ügyben.
A vádak szerint több mint 247 millió forinttal károsította meg a szervezetet a volt elnök.
Joey Barton felfüggesztett börtönbüntetést kapott a Jeremy Vine műsorvezetőt, valamint Lucy Ward és Eni Aluko televíziós futballszakértőket célzó sértő bejegyzései miatt.
Négy év börtönbüntetésre ítéltek egy dél-koreai nőt, aki Szon Heung-min labdarúgótól zsarolt ki pénzt hamis terhességre hivatkozva.
Stohl András őszintén beszélt az alkoholfüggőséggel kapcsolatos küzdelmeiről és a szakmai segítség fontosságáról.
Az olasz parlament új törvényt fogadott el, amely bevezeti a nőgyilkosság (femicídium) fogalmát a büntetőjogba.