46 év hallgatás után beszélt az angol klub úttörő futballistája: évekig meccset sem tudott nézni
A súlyosan megalázott és zaklatott egykori futballista elköltözött és nevet változtatott azután, hogy bőrszíne miatt porig alázták.
A súlyosan megalázott és zaklatott egykori futballista elköltözött és nevet változtatott azután, hogy bőrszíne miatt porig alázták.
Továbbra is kaotikus a helyzet a hazai javítóintézetekben. A fiatalokat folyamatosan áthelyezik, miközben rengeteg gyerek szorulna védelemre.
Az ellátórendszer a kritikus szakemberhiány és a túlterheltség miatt egyre kevésbé tudja ellátni gyermekvédelmi feladatát.
Lemondott a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség (MRGSZ) Technikai Bizottságának elnöki posztjáról Deutsch-Lazsányi Erika, akit verbális és fizikai bántalmazásokkal hoztak összefüggésbe.
A Slavia Praha elnöke élethosszig tartó kitiltást helyezett kilátásba azokkal a szurkolókkal szemben, akik a szombati prágai derbi végén berohantak a pályára.
A bántalmazó végül ugyanolyan hirtelen, minden átmenet nélkül hagyta abba a verést, ahogyan elkezdte.
Az Alpine Formula–1-es csapata nyílt levélben ítélte el a Franco Colapintót a közösségi médiában ért támadásokat.
Christopher Wilkinson halottkém megerősítette, hogy a fiú halálát többszörös traumás sérülés okozta.
A gyanúsított azt állította, csak viccnek szánta az ütést, amely végül egy 25 éves férfi halálához vezetett.
A hatóságok megerősítették, hogy nyomozás indult az ügyben, de letartóztatásra egyelőre nem került sor.
A bermudai születésű West Ham-csatár nemcsak a pályán nyújtott teljesítményének köszönhette sikerét és hírnevét, hanem annak is, ahogyan viselte a rasszizmus terhét.
Joey Bartont, az egykori labdarúgót szándékos súlyos testi sértés bűntettével vádolják, miután vasárnap este a gyanú szerint súlyosan bántalmazott egy férfit.
A mai történelmi kvíz rávilágít, hogy nem is olyan régóta vannak a nőknek a férfiakkal közel egyenlő jogai Magyarországon és hogy még mindig lenne hová fejlődni.
A női nagymester arról beszélt: élete legnagyobb eredménye, hogy felszólalt a sakkvilágban régóta elhallgatott bántalmazások ellen.
Több Epstein-áldozat is panaszt tett, mivel hiába keresték saját vallomásaikat a minisztérium honlapján.
Kábítószer-kereskedelem és egy helyszíni bántalmazás miatt ideiglenesen bezárták a III. kerületi klubot.
Ronnie Hickmant, az NFL-es Cleveland Browns védőjátékosát hétfő hajnalban bántalmazták egy New York-i szállodában
Egy kisfiút megdobott, egy kislány száját és orrát pedig leragasztotta a nevelő.
A 19 éves sportoló mindössze 82 métert ugrott, így a lengyel csapat lemaradt a legjobb nyolc nemzet közé kerülésről.
A megkérdezettek 88 százaléka arról számolt be, hogy az elmúlt öt évben legalább egyszer szexuális visszaélés érte.