Infláció követő bérezés? Van, ami még ennél is fontosabb a magyar dolgozóknak
Az alkalmazottak 55 százaléka még nem érzékel romlást a munkaerőpiaci helyzetében.
Az alkalmazottak 55 százaléka még nem érzékel romlást a munkaerőpiaci helyzetében.
A magyarok földet értek: 73 százalékuk nyilatkozott úgy, miszerint kénytelen volt elhalasztani nem létfontosságú kiadást az utóbbi 3 hónapban.
A rezsicsökkentés korlátozása miatt ősztől jóval többe kerülhet otthonról dolgozni, mint korábban.
Hogyan kezeljük az anyagiakat egy párkapcsolatban, és mik a legjobb módszerek? Mennyire működik a közös vagy a külön kassza?
Sosem túlzás már nyár végén elkezdeni a készülődést, vásárlást karácsonyra, ebben az évben pedig különösen ajánlott előre tervezni.
Rengeteg magyar anyagi biztonsága kerülhet veszélybe idén, ezért érdemes tudni, hogy az illetékes önkormányzat milyen esetben köteles rendkívüli települési támogatást nyújtani.
Egyre több magyar vállalna gyereket, ám a döntés meghozatalát az anyagi helyzetükhöz kötik.
Emellett nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő a TV és streaming szolgáltatásra előfizetők aránya hazánkban.
Anyagi bizonytalanság is morzsolja Berki Krisztián özvegye, Renáta erejét.
A legendás magyar boxoló elmesélte, hogy nemsokára megszerzi edzői diplomáját, és kifejtette, bár profiként jól keresett, de messze van attól, hogy gazdagnak hívja magát.
A középkorúak mindössze negyede számol külföldi nyaralással, sokan anyagi okokból nem is gondolkodnak ilyesmiben.
Márciusban az orosz-ukrán háború hatására a lakossági várakozások látványosan, az üzletiek kevésbé romlottak.
A koronaválság súlyosan érintette a nőket, mutatja egy Eurobarométer felmérés
10-ből 1 nyugdíjasnak hónapról hónapra anyagi gondjai vannak és az idősek fele állatja, hogy romlott az anyagi helyzete a járvány óta.
Magyarországon a legtöbben úgy látják, hogy nehéz a nyugdíjasok helyzete, nem élnek jól, nélkülözniük kell - derült ki a Pénzcentrum legfrissebb kutatásából.
Az anyagiakról már korábban megegyeztek, így gördülékenyen ment a dolog. A zenész eladja milliárdos értékű birtokát is.
Az átlagnyugdíj és átlagbér távolodásának okai egyrészt a bérnövekedésben, másrészt a tisztán inflációkövető nyugdíjemelési szisztémában keresendők.
Mutatjuk kik, és mekkora támogatást kaphatnak majd.
Amíg 2020-ban a pandémia miatt főként az egészség volt a fókuszban, addig 2021-re a járvány gazdasági hatásai miatt előtérbe kerültek az infláció, válság, megélhetés témái.
Kiderült, a fővárosiak egy fikarcnyit sem boldogabbak, mint a Szabolcs-Szatmár-Bereg, vagy a Hajdú-Bihar Megyében élők.