Gyászba borul az ország: legendás háziorvos távozott, hatalmas űr marad utána
103 éves korában elhunyt Dr. Körmendi István, az ország legidősebb háziorvosa.
103 éves korában elhunyt Dr. Körmendi István, az ország legidősebb háziorvosa.
Március végén életbe lép a Budapest Airport nyári menetrendje: összesen 160 úti célt és több mint 15 millió ülőhelyet kínál a repülni vágyóknak.
Marco Rossi szövetségi kapitány keretében több kényszerű változás is történt a Szlovénia és Görögország elleni hazai mérkőzések előtt.
Az ünnepi nagybevásárlást akár még nagyszombaton is elintézhetjük: megmutatjuk, melyik vásárcsarnokban meddig tudjuk beszerezni az ünnepi hozzávalókat.
Eladósorba került Budapest egyik legendás mozija: a Rákóczi úti, 1901 óta működő vetítőhely most 350 millió forintért keres új gazdát.
A kiemelkedő hazai részvétel mellett a nemzetközi futóturizmusban is mérföldkőhöz érkezett, hiszen 111 országból érkeztek külföldi sportolók.
A magyar turizmus látványos növekedést mutat, de a felszín alatt komoly szerkezeti kérdések feszülnek.
A május 30-i budapesti Bajnokok Ligája-döntő felvezető műsorában a The Killers ad koncertet a Puskás Arénában.
Hamarosan átalakul a budapesti éjszakai közösségi közlekedés, folytatódik az éjszakai hálózat megújításának az előkészítése.
Bár a kínálatot a régióra jellemző csípős, zsibbasztó fűszerezés uralja, a menüt úgy állították össze, hogy a lágyabb ízek kedvelői is biztosan találjanak kedvükre való fogást.
Kényszerleszállást hajtott végre a Wizz Air Jászvásárról Brüsszelbe tartó járata Budapesten.
Tavasz van, és a Budai-hegység egyik legszebb tavaszi virága, a leánykökörcsin is szirmát bontogatja. Fokozottan védett, de egyébként sem érdemes túl közel kerülni hozzá...
Budapesten már csak a lakótelepek negyedén találni egymillió forint alatti átlagos négyzetméterárat.
A FlixBus tízéves magyarországi jelenlétének évében új fejezetet nyit: március végétől közvetlen járat indul a Budapest Keleti pályaudvar és a Liszt Ferenc Repülőtér között.
A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy a legfontosabb feladat az üres álláshelyek mielőbbi betöltése maradt.
A Zenga.hu adatai szerint ma már kétszer annyian keresnek családi házat, mint lakást, miközben korábban kiegyenlített volt az arány.
A nagy múltú hazai vállalat sorsa közel négy éve pecsételődött meg.
Egyre több lakásvásárló kerül abba a helyzetbe, hogy eladja a meglévő otthonát, majd albérletbe költözve kivárja, hogyan alakulnak az árak.
A legtöbb autót még mindig a bent hagyott kulccsal viszik el, Budapest pedig a lopások fő gócpontja a statisztikák szerint.
Egyre nagyobb a szakadék a munkáltatók elvárásai és a diákok valós igényei között a hazai munkaerőpiacon.