Kvíz: Beköszönt a kínai holdújév! Te mit tudsz a kínai szokásokról, naptárról, asztrológiáról?
Ismerd meg a kínai holdnaptárt és az újévi szokásokat, hagyományokat!
Ismerd meg a kínai holdnaptárt és az újévi szokásokat, hagyományokat!
Oscar Piastri úgy véli, egy elrontott rajt akár hét pozíció elvesztésébe is kerülhet idén egy adott versenyen.
Az éves drágulás üteme országosan 5 százalékra, Budapesten 5,1 százalékot tett ki, szemben a tavaly januári 9,4, illetve 9,5 százalékos emelkedéssel.
A holland Spar Holding operatív igazgatója 2026 tavaszán, több mint egy évtized után távozik pozíciójából.
Az országos kirakodóvásárt a dorozsmai piac területén rendezik minden második vasárnap. A dorozsmai vásár keretében állatok és mezőgazdasági termékek értékesítése tilos.
A gépjárműadó mértéke 2026-ban a tavalyi 4,3 százalékos inflációnak megfelelően emelkedik Magyarországon.
Az MVM február 16-tól elérhetővé teszi a nyilatkozati felületeket azon ügyfelei számára, akik kizárólag elektromos árammal fűtenek.
Miközben az infláció éves átlaga alig haladta meg a 2 százalékot, és havi szinten is csupán 0,3 százalékos volt a drágulás, több termék ára jelentősen csökkent.
Nem marad el a már negyedszázados múltú Szegedi Hídivásár 2026-ban sem: a helyszín ezúttal is a Belvárosi híd és környéke.
Sok nemzetközi előadó lesz, pl. Moby, Rilés vagy ZAZ; és több előadónak most lesz az első önűlló koncertje a Soroksári úton, mint Mehringer, Bongor, Co Lee vagy a Mirror Glimpse.
Brüsszel becslései szerint egy teljesen integrált SIU évente további 470 milliárd eurót mozgósítana magánforrásokból.
Éles vita bontakozott ki Max Verstappen és Lando Norris között a 2026-tól életbe lépő Forma–1-es erőforrás-szabályokról.
Lewis Hamilton keményen bírálta a Forma–1 új szabályrendszerét, miután megpördült új Ferrarijával a bahreini teszteken.
A magyar labdarúgó-válogatott szeptember végén rajtol a 2026/2027-es Nemzetek Ligájában: Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a házigazda Puskás Arénában Ukrajnával kezdi a sorozatot.
Eddig mintegy 150 ezren igényelték az Otthontámogatást, ami magasabb részvételt jelent a kormány és az MNB előzetes várakozásainál.
Bödön Piac 2026-ban is várja az érdeklődőket kéthetente Szegeden.
Magyarország előkelő helyen szerepel a jutalmazásban - a kérdés csak az, mennyit kell az olimpia végén kifizetni majd a sportolóknak.
Kecskemét vásártartási hagyományai a 14. századig nyúlnak vissza, működik itt zsibvásár szombaton és vasárnap, kisállatvásár, veterán börze, és több kisebb-nagyobb piac is.
A magyar válogatott közepes csoportba került: meg kell küzdenie a feljutásért Ukrajnával, Georgiával és az északírekkel is a feljebb jutásért.
A 823 millió euró vállalatértékű tranzakció a cég 2025 elején elindított stratégiai portfólió-felülvizsgálatának része.