Navracsics: tilos diszkriminálni, vizsgálják a beköltözést korlátozó önkormányzatokat
A júliusban hatályba lépett törvény alapján eddig 29 település hozott valamilyen betelepülési szabályt.
A júliusban hatályba lépett törvény alapján eddig 29 település hozott valamilyen betelepülési szabályt.
Egy nógrádi önkormányzat úgy döntött, hogy aki ingatlant vásárol a faluban, annak a vételár 10 százalékát be kell fizetnie „betelepülési hozzájárulásként”.
Függőhíd, tanösvények, kerékpáros pihenők és új belépőpontok is szerepelnek abban a nagyszabású, 1,8 milliárd forintos fejlesztési projektben.
Magyar nyelvtudás is szükséges azoknak, akik Sátoraljaújhelyen akarnak ingatlant venni, valamint 100 ezer forintos hozzájárulást is beszed az önkormányzat a beköltözőktől.
Szennyvíz került a Balatonba Balatonszemesnél, miután egy helyi lakópark medencéjét ürítették ki.
Nyár elején módosult az ingatlan-nyilvántartásról szóló jogszabály, ami jelentős könnyítést hozhat a zártkerti ingatlanok tulajdonosainak.
A digitális csalások már a kisebb településeket is elérték: egyre gyakoribbak azok az e-mailek, sms-ek vagy telefonhívások.
Szamos Miklós mindössze órákkal azután halt meg, hogy a legendás cukrászdát be kellett zárniuk.
Életének 79. évében elhunyt Szamos Miklós okleveles közgazda, cukrászmester, a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa.
Az önazonossági törvény kapcsán egyre több település vezet be korlátozásokat, amelyek többek között a végzettség nélküliek és büntetett előéletűek beköltözését tiltják.
Győzött az igazság: elbontja az önkormányzat a Velencei-tó partján, a szabadstrandon felállított kerítést.
Mocselini Rudolf rendezvényszervező szerint a város által diktált feltételek ellehetetlenítették a külső szervezők munkáját.
Mutatjuk, milyen esetben járhat rendkívüli települési támogatás: mikor köteles az önkormányzat támogatást nyújtani az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdőknek.
Nógrád kedvenc üdülőhelye, Bánk bekeményített: vége a „potyastrandolásnak” a tóparti stégeken, mostantól fizetnie kell annak, aki nem a kijelölt strandon hűsölne.
Mezőkeresztes önkormányzata elővásárlási jogot vezetett be az ingatlanokra a közösségi értékek és hagyományok védelmére hivatkozva - erre az önazonossági törvény ad lehetőséget.
Napokon belül kiderül: lesz-e buszsztrájk Pécsen. A nyári menetrend ellenére ez is több ezer pécsit érintene: diákokat, dolgozókat, időseket, akik nap mint nap a városi buszokra támaszkodnak.
Garanciális problémák, szabályozási káosz, kamu őstermelők és kereskedői panaszok gyűrűznek tovább a 2022-ben átadott pécsi Vásárcsarnok körül.
A kormány jelentős béremelést biztosít a köztisztviselőknek két lépcsőben, és kiterjeszti a korábban csak a kisebb településekre vonatkozó intézkedést a 10-30 ezer lakosú városokra is.
Tegnap éjjel barnamedve bukkanhatott fel Nógrádban. Az éjszaka leple alatt Szécsényfelfaluban véltek medvét látni, amit be is jelentettek az önkormányzatnál.
A Balaton déli partjának egyik ikonikus látványossága, a Várhegyi-kilátó elbontása elkerülhetetlenné vált: a faszerkezetet teljesen tönkretették a házi cincérek és farontó gombák.