21 °C Budapest

Ennyi pénzből lehet megélni Magyarországon: Te mennyit keresel?

Pénzcentrum
2013. július 11. 16:41

Havonta nettó 250 ezer forint jövedelemre volt szükség 2012-ben egy kétgyermekes, négytagú család megélhetéséhez - derül ki a Központi Statisztikai Hivatala (KSH) által közzétett legfrissebb adatokból. Egy felnőtt esetében csaknem 86 ezer forint, egy nyugdíjasnál pedig több mint 77 ezer forint volt a létminimum. A legnagyobb ellenzéki párt szerint négymillióan élnek jelenleg Magyarországon az egy főre eső létminimum alatt.

A létminimum az az összeg, amely biztosítja a magánháztartásokban élők számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény - a társadalom adott fejlettségi szintjén konvencionálisan alapvetőnek minősülő - szükségletek kielégítését - írja a KSH. A Magyarországon alkalmazott módszertan az élelmiszer-fogyasztás értékének meghatározására épül.

Az élelmiszer-normatíva alapja az Országos Élelmiszer- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) által összeállított élelmiszerkosár, mely az egészséges táplálkozás jellemzői mellett figyelembe veszi az életkori sajátosságokat is. Az élelmiszerkosár értéke az abban szereplő tételeknek az adott időszakra jellemző árakon számba vett forintösszege, a létminimum pedig az élelmiszer-normatíva körüli értékben élelmiszert fogyasztó háztartások összes személyes kiadásának havi átlagos értéke.

Mind az élelmiszerkosár táplálkozás-élettanilag teljes tartalmára, mind a létminimumérték élelmiszer-normatívához viszonyított arányaira, mind a létminimumérték mögötti fogyasztás összetevőire a társadalmilag még elfogadható szükséglet-kielégítési szint a jellemző, nem pedig az alultápláltság, az egészségtelen, túlzsúfolt lakásviszonyok, illetve a társadalmi elvárástól teljesen elmaradó ruházkodási, kulturális körülmények. Az élelmiszerkosár tartalma közepes fizikai igénybevétel esetén fedezi a vonatkozó egészségügyi és táplálkozástudományi követelményeknek megfelelő teljes tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-szükségletet.

Egy felnőttből álló háztartásban legalább 85 960 forintra volt szükség a tisztességes megélhetéshez. Ez 2,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Tavaly a havi bruttó 93 ezer forintos minimálbérből mindössze 60 915 forintot kaptak kézhez a munkavállalók, ami több mint 25 ezer forinttal marad el a létminimumtól. A legalább középfokú végzettséghez kötött munkát végző dolgozók sem jártak sokkal jobban: a havi bruttó 108 ezer forintból 70 740 forint maradt, ami 15 ezer forinttal kevesebb, mint amennyiből tisztességesen meg lehetne élni.

A létminimum értékeket aktív és nyugdíjas háztartásokra, azon belül háztartástípusokra is meghatározza a KSH. 2012-ben a tipikusnak tekinthető, két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás létminimumértéke 249 284 forint, míg az egytagú nyugdíjas háztartásoké 77 364 forint volt havonta. Az első felnőtt családtag számít egy fogyasztási egységnek, a többi felnőtt esetében ennek csak a 75 százalékát veszik figyelembe.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az első 14 év alatti gyermek 0,65, a második 0,5, a harmadik és minden további gyermek 0,4 fogyasztási egységnek számít. A nyugdíjas korúak háztartásai esetében az első felnőtt családtagot 0,9, minden további személyt pedig 0,65 fogyasztási egységként veszi figyelembe a statisztika. Így egy két aktív korú személyből és két gyermekből álló négyszemélyes háztartás összesen 2,9 fogyasztási egységet tesz ki.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.08.26 10:40
A színtévesztés sokáig észrevétlen maradhat, és előfordul, hogy csak egy pálya- vagy foglalkozás-egé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?