Már öt belvárosi kisáruházzal büszkélkedhet a Tesco és idei év folyamán továbbiakat is tervez nyitni. Az elsősorban napi ellátási cikkeket forgalmazó boltokban az árak megegyeznek a hipermarketek áraival.
A tavalyi évben debütált Tesco Expressz áruházakból négy Budapesten, egy pedig Szegeden található. Az elsősorban FMCG (Fast Moving Consumer Goods - gyorsan fogyó fogyasztási cikkek) termékeket árusító, néhány száz négyzetméteres áruházak az első tapasztalatok alapján nagy érdeklődésnek örvendenek. A sikernek köszönhetően még az idén várhatóan újabb boltok nyílnak majd szerte az ország nagyvárosaiban - mondta el Hackl Mónika, a Tesco Global Áruházak Zrt. kommunikációs vezetője.
Bár a boltok a belvárosban vannak, az ott kapható termékek árai mégis megegyeznek a hipermarketek áraival. A kényelmi szempontból mindenképpen előnyös fekvésnek köszönhetően meglehetősen nagy a boltok forgalma, így külön logisztikai feladatot jelent az áruval való folyamatos feltöltés. Akik viszont ismerik az automata brit Tesco Express-eket, csalódni fognak: nem lesz önkiszolgáló a fizetés, mivel a magyar pénzügyi kultúra még nem érett meg a bankkártyás automatikus pénztárak rendszerére.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








