Ők kapták meg a legtöbb adó 1 százalékát idén: bő 100 milliót zsebeltek be

2020. október 2. 09:01

Harmadikból elsők: idén az Országos Mentőszolgálat Alapítványnak ajánlották fel a legtöbben adójuk egy százalékát.

A koronavírus-járvány alatt indított tájékoztató kampánynak is köszönhető, hogy egy év alatt bő százmillió forinttal több felajánlás érkezett a mentőkhöz, amivel a leginkább támogatott szervezetté léptek elő a tavalyi harmadik helyük után - számol be a Világgazdaság.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint a Nemzeti tehetségprogram mellett csaknem 28 ezer civil kedvezményezett, valamint 114 egyház részesül az szja 1 százalékos felajánlásából 2020-ban. A statisztikákból az is kitűnik azonban, hogy évről évre csökken a civil szervezeteket támogatók köre, miközben egyre többen jelölnek meg kedvezményezettként egyházakat: 2018 óta csaknem négyszázezerrel többen rendelkeztek valamilyen magyarországi vallási közösség javára. A civileknek 2015-ben 2,2 millióan ajánlották fel az 1 százalékot, idén már csak 1 millió 600 ezren.

Az adózók körében még mindig népszerűek a gyermekek fejlődését, gyógyítását, valamint az állatok védelmét szolgáló alapítványok, egyesületek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem