24 °C Budapest

Ennyi magyar melós halt meg a munkahelyén: íme a kegyetlen valóság

2019. április 29. 16:30

Bár hazánkban is átlagosan majdnem három halálos munkahelyi baleset jutott 100 ezer munkavállalóra, ezzel még mindig csak az EU középmezőnyében vagyunk. Romániában, Ausztriában például sokkal rosszabb a helyzet.

75 magyar munkavállaló szenvedett halálos munkahelyi balesetet 2016-ban, 100 ezer munkavállalóra 2,75 tragédia jutott az Eurostat adatai szerint. A tendencia némiképpen csökkent az előző két évhez képest, hiszen 2015-ben (2,9) és 2014-ben (2,86) is több halálos baleset jutott 100 ezer melósra. Ellenben 2013-ban 1,75 volt ez a szám - ez volt a legkisebb 2009 óta egyébként. A legtöbb baleset 2011-ben jutott 100 ezer munkásra: 3,63.

2016-ban szám szerint 75 halálos munkahelyi baleset volt hazánkban, amivel kb. a középmezőnybe fértünk be a térségben, ellenben a 2,75-ös arányszámunkat tekintve inkább a 2,21-es EU-átlaghoz közelítünk. A legtöbb tragédia a térségből Romániában jutott 100 ezer alkalmazottra: 6,11. Ausztria sem lehet büszke az 5,44-es arányra, ahogyan Bulgáriában is elég aggasztó a 3,74-es adat, Horvátországban pedig abban az évben 3,06 halálos munkahelyi baleset jutott 100 ezer dolgozóra. Szlovákia valamivel jobb volt nálunk, 2,72-vel, Szlovéniában ez a szám 2,23 volt, Csehországban pedig 2,19. Kettes arányszám alá csak a lengyelek fértek be a térségből: náluk 1,61 tragikus kimenetelű baleset jött ki 100 ezer dolgozóra.

Összesítésben is csak Luxemburg előzi a románokat, ott 10,8 volt ez a szám, rosszul állnak még a lettek is 5,45-tel. Ellenben Hollandiában csak 0,71 ilyen baleset jutott 100 ezer melósra, Németországban 1,11 a svédeknél pedig 1,21-es az arány.

Ezek a legveszélyesebb hazai munkahelyek

Tavaly 23 738 munkabaleset történt Magyarországon, ez csaknem négyszázzal több, mint 2017-ben - derül ki a Pénzügyminisztérium munkabalesetekről készült 2018-as statisztikájából. Az emelkedés jól látható, ráadásul a balesetek száma közel kétszer nagyobb arányban nőtt, mint ahogy az álláspiac bővült - írta a napi.hu.

A súlyos munkabalesetek közül 79 volt halálos, 42 súlyos, csonkolásos kimenetelű.

Előbbi nem emelkedett, ugyanennyi volt 2017-ben is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A balesetetk miatt a munkavédelmi hatóság közel 82 millió forintnyi bírságot szabott ki, 333 esetben hozott olyan határozatot, amely egy hiányosság megszüntetésére hívta fel az adott cég figyelmét, 68 munkaeszköz használatát tiltották meg, 23 dolgozót tiltottak el a munkavégzéstől. Bűnvádi feljelentést egyetlen esetben sem tett a hatóság.

A legtöbb dolgozót foglalkoztató Budapest és Pest megye áll a munkabaleseti statisztikák élén, Zala és Nógrád pedig a végén. A legtöbb esetet a munkavédelmi hatóságnak 50-249 főt foglalkoztató középcégek jelentették. A legtöbb baleset a 35 és 44 év közöttieket érte, de nincsenek sokkal elmaradva a statisztikában a 45-54 évesek. Az adatok szerint a fiatalok (18-24 év) kevésbé veszélyeztettek.

Ágazatok szerint a gépipar, majd a szállítás, a feldolgozóipar, majd a raktározás, posta a legveszélyesebb. A halálos balesetek listáján az építőipar vezet 22 esettel, aztán a "szállítás, raktározás, posta, távközlés" kategória jön 12 esettel. A kiskereskedelemben volt a legtöbb baleset, amit az élelmiszergyártás és a fémfeldolgozási termék gyártása követ.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 10. 12:00
Szürreális cikket közölt a Magyar Nemzet, amelyet az Origo és a Mandiner is hasonló címmel szemlézet...
Bankmonitor  |  2024. május 10. 11:29
A Babaváró hitel egy nagyon kedvezményes konstrukció: a futamidő alatt született gyerekek számától f...
Holdblog  |  2024. május 10. 10:16
Folytatódik a HOLD Alapkezelő és a Bankmonitor eseménysorozata: a következő, élő rendezvényen, a Mer...
ChikansPlanet  |  2024. május 10. 09:20
A 2021 utolsó óráiban közzétett taxonómiai tervezetében az Európai Bizottság beharangozta, hogy a nu...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem