Az ünnepi időszak a meghittségről és a fényekről szól, ugyanakkor a lakástüzek kockázata jelentősen megnő ebben az időszakban.
Pénzhozó március ez százezernyi magyar számára: rengeteget spóroltak meg most ezen a lakásszámlán
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) sajtótájékoztatón ismertette az első hazai lakásbiztosítási kampány első harmadának tapasztalatait. Az eseményen a Pénzcentrum is részt vett.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) sajtótájékoztatón ismertette az első hazai lakásbiztosítási kampány első harmadának tapasztalatait. Az eseményen Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke, Molnár László, a FBAMSZ alelnöke és Baksa Melinda, a FBAMSZ elnökségi tagja ismertették a szövetség eddigi benyomásait, adatait.
Papp Lajos elnök elmondta, hogy ez az első ilyen kampány, ebből következőleg jelenleg nincsen viszonyítási alapunk, így nehéz megmondani, hogy a kampány sikeresnek tekinthető-e vagy sem. Ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy a kampány fő célja nem a szerződések lecserélése, hanem azok áttekintése, illetve az ezt követő döntés az aktualizálásról vagy váltásról.
Papp Lajos szerint a kampány végére mintegy 100 ezer lakásbiztosítást cserélnek majd le. A korábbi, akár 500 ezres számot ők túlzónak találják. Az alkuszszövetség elnöke néhány tényezőt is felsorolt, melyek gyengítehtik a szerződésváltási hajlandóságot:
- a tarifálás és a személyre szabás a KGFB-nél jóval összetettebb folyamat,
- a biztosítók gyakran elébe mentek a folyamatnak, és közvetlenül keresték vagy keresik meg az ügyfeleket a meglévő biztosítások aktualizálása érdekében,
- az alkuszi állományt az MNB tavalyi ajánlása nyomán már egy éve folyamatosan aktualizálják a brókercégek.
Baksa Melinda, az alkuszszövetség elnökségi tagja elmondta, hogy az újonnan kötött szerződések éves átlagdíja 33-40 ezer forint, ami a tavalyi kötésekhez képest 20-30 százalékkal alacsonyabb szintet jelent. A kampányba a piacvezető cégek is ringbe szálltak - a négy legnagyobb lakásbiztosító közül három biztosító (Alfa, Generali, Groupama) is a legtöbb új szerződéssel rendelkezők listájának az elején állnak.
Baksa Melinda azt is elárulta, hogy a kampány első másfél hetében előtérbe kerültek a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) is. Ezek előnye, hogy a jegybanki standard minimum követelmények következtében ezek a biztosítási termékek könnyedén összehasonlíthatóak.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Molnár László alelnök felhívta rá a figyelmet, hogy a kampány elsődleges célja, hogy minél több ügyfél elkerülje a jövőben az alulbiztosítottságot. Ennek kapcsány azt is külön kiemelte, hogy a biztosításnál a legfontosabb mérőszám az újjáépítési érték, ami nem egyenlő a forgalmi értékkel.
Ugyancsak fontos tudatában lenni annak, hogy felmondás esetén mindenképpen rendezni kell a meglévő biztosítás díját - az előzményszerződés a felmondás utáni 30. napon követően szűnik meg. Érdemes az új szerződést is ennek megfelelően megkötni, hogy ne legyen olyan nap, amikor az ingatlan fedezet nélkül marad.
Utóbbival kapcsolatban Papp Lajos elnök külön hangsúlyozta, hogy a fedezet nélküli napokon keletkezett károk 100 százaléka a lakástulajdonost terhelik, így ezeket mindenképpen érdemes elkerülni az ügyfél szempontjából.
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








