A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá válnak a gyorsan erősödő hurrikánok.
Az MNB ma publikált határozatában négymillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Groupama Biztosítót a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezés megsértése miatt. A biztosító a díjnemfizetés miatt törölt kgfb-szerződéseknél nem a megszűnés tényleges dátumát, hanem későbbi időpontot közölt az érintett ügyfelekkel.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Groupama Biztosító Zrt.-vel szemben lefolytatott fogyasztóvédelmi célvizsgálatban megállapította, hogy a biztosító - 2013 októberétől kezdődően - egy negyedévet meghaladó időszakon át négyezernél is több fogyasztó számára téves információt közölt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések megszűnéséről szóló törlésértesítő levelekben.A Groupama Biztosító a díjnemfizetés miatt törölt szerződéseknél az érintett ügyfeleknek adott tájékoztatás során nem az adott kgfb-szerződés megszűnésének tényleges dátumát, hanem több nappal későbbi időpontot közölt.
A biztosító törlésértesítő levelekben nyújtott tájékoztatása befolyásolhatta a fogyasztók új biztosítási szerződés megkötésére irányuló ügyleti döntését, ők ugyanis nem rendelkezhettek valós információval a szerződés tényleges megszűnésének időpontjáról. Az MNB mindezek nyomán - a jogszabálysértéssel érintett fogyasztók számára is tekintettel - 4 millió forint összegű fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a biztosítóval szemben.
Az MNB a bírság kiszabása során értékelte, hogy a biztosító a jogsértést a korábbi években valósította meg, ugyanakkor a jogsértés jellege, valamint a jövőbeni ismétlődés megelőzésének a szükségessége mégis indokolttá tette a szankció alkalmazását a hiányosság feltárását követően.
A cselekmény súlyát enyhítette, hogy a Groupama Biztosító minden olyan ügyfele számára, akik a kgfb-szerződés megszűntetéséről szóló levél kézhezvételét követő 14 napon belül újrakötötték e szerződésüket a biztosítónál, jóváírja a szerződés megszűnése az újrakötés közötti időszakra vonatkozó fedezetlenségi díj összegét. Az érintett fogyasztóknak tehát nincs teendőjük.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tekintettel arra, hogy a kgfb-ről rendelkező törvény szerint a díjnemfizetéssel megszűnt szerződéseket az ügyfelek az adott biztosítási időszak végéig csak a korábbi biztosítójuknál köthetik meg ismét, azon további ügyfelek, akik 14 napon át nem szerződtek vissza a Groupama Biztosítóhoz, a kockázatviselés nélküli időszak tekintetében - a törvény erejénél fogva - kényszerültek a fedezetlenségi díj fizetésére.
A kgfb-szerződés megszűnése minden, a közúti közlekedésben részt vevő ügyfelet érintő jelentős hátránnyal járhat, így a fogyasztó köteles folyamatosan fenntartani a biztosítási jogviszonyt. Emiatt a szerződés megszűnésének időpontjára vonatkozó pontos tájékoztatás mind a fogyasztó, mind a közlekedésben részt vevő más személyek elemi érdeke.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.