3 °C Budapest

Több mint 20 százalékkal drágultak a kötelező biztosítások

2015. április 16. 10:30

Nagyot ugrott a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) ára. A Netrisk-index szerint március utolsó hetében már 27 ezer forint fölött volt az átlagos díj, amelyen egy-egy szerződést megkötöttek, azóta kissé mérséklődtek az árak, de még mindig 25 ezer forintot tesznek ki - írja a Világgazdaság.

lyen magas átlagtarifákkal a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint utoljára 2010-ben találkoztak az autósok.

Az elmúlt egy évben különösen nagyot ugrottak, tavaly áprilisban még csak 21 ezer forint körül volt az átlagdíj, vagyis 12 hónap alatt körülbelül 20 százalékkal nőttek az árak.

 

A piacon egyértelműen díjemelkedést látunk minden szegmensben, ami logikus reakció a kárgyakoriság 2014-ben tapasztalt emelkedésére

 - magyarázza a fő okot Maják Viktor, az Union Biztosító kommunikációs igazgatója. A díjak emelkedése már tavaly elkezdődött, 6-7 százalékkal nőttek az árak az MNB adatai szerint. A biztosítók folyamatosan figyelik egymást, és finomítják a díjaikat 2013 eleje óta, amikortól lehetővé vált az évközbeni tarifahirdetés.

Az áremelkedésnek a növekvő gépjárműhasználat mellett más okai is vannak. 2013-ra belátták a piaci szereplők, hogy nem képesek tovább folytatni az árversenyt. A kárhányad abban az évben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint már bőven meghaladta a 80 százalékot, a piaci szereplők többségénél így veszteségessé vált az üzletág. Tavaly emiatt nagyon sokan emelték a díjaikat, főleg a nemzetközi fuvarozásban érdekelt kamionok, pótkocsis vontatók díjai nőttek jelentős mértékben, akár 50 százalékkal is.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 54 087 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank 54 721 forintos törlesztőt (THM 14,57%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2023. január 30. 16:44
Az utóbbi években ugrásszerűen nőtt a magán egészségügybe járók száma. A szolgáltatásokért zsebből f...
MEDIA1  |  2023. január 30. 15:33
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az eMAG webáruház üzemeltetője megszegte egyes k...
Holdblog  |  2023. január 30. 12:21
A 2023-ra vonatkozó globális növekedési prognózisok szerint idén az elmúlt harminc év harmadik leggy...
MNB Intézet  |  2023. január 30. 10:42
Do editors and reviewers have strong preferences for statistically significant estimation results? T...
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 30. hétfő
Martina, Gerda
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?