Életbiztosítási piac recesszió idején: "továbbra is a növekedés fogja jellemezni a szektort"
Az életbiztosítók eredményességének kifinomultabb mérésére hívta fel a figyelmet Kuruc Péter, a K&H Biztosító életbiztosítási üzletágának vezetője. Az életbiztosítási piac trendjeit tárgyaló tegnapi konferencián a szakember a bankbiztosítási modell térnyerését valószínűsítette.
Egy, a biztosítási szektor szereplői számára szervezett tegnapi konferencián a hazai életbiztosítási szakma meghatározó képviselői egy kerekasztal beszélgetésen vitatták meg a piac trendjeit. A beszélgetésen Kuruc Péter, a K&H Biztosító életbiztosítási üzletágának vezetője az alábbi gondolatokat osztotta meg a résztvevőkkel."Az életbiztosítási piac évek óta tartó fejlődésének dinamikája megtorpan ugyan, de továbbra is a növekedés fogja jellemezni a szektort." - fejtette ki véleményét Kuruc Péter a piac bővülésének lehetőségeiről.
Az azonban egy összetettebb kérdés, hogy egy életbiztosító nagyságának, piaci méretének meghatározásánál a díjbevétel-e a legjobb mérőszám. Kuruc Péter szerint ezzel a mutatóval az mérhető, hogy mennyi díj folyik be az adott időszakban egy biztosítóhoz. Nem veszi figyelembe ugyanakkor azt, hogy mennyi megtakarítás "folyik ki" ugyanezen idő alatt. Mivel az életbiztosítások nagy többsége hosszú távú megtakarítás, pontosabb képet adhat egy-egy biztosító piaci súlyáról, hogy mekkora vagyont kezel. Azaz mennyi az általa értékesített biztosítások díjtartaléka, és ennek méretében egy adott időszakban milyen változás történik. A változásokat indukálhatják az ügyfelek - például díjbefizetéssel, tőkekivonással -, valamint a piaci hatások, mint például a részvényárfolyamok változása.
Az értékesítési csatornák eredményessége ebben a szektorban is központi kérdés. A hazai biztosítótársaságok zöme több értékesítési csatornát alkalmaz párhuzamosan, az egyes csatornák aránya, jelentősége azonban biztosítónként jelentősen eltér. A szakma képviselői egyetértettek abban, hogy a biztosítók saját értékesítési hálózata visszaszorulóban van. Kuruc Péter ezzel szemben a bankbiztosítók térnyerését valószínűsítette. Meglátása szerint az életbiztosítások, különösen a szofisztikált megtakarítási lábbal rendelkező unit-linked termékek (befektetési egységhez kötött) eladásához az értékesítő személyzet magas szintű képzése, képzettsége elengedhetetlen. A bankbiztosítási modell erre a kihívásra kézenfekvő megoldás. Ugyanakkor elismerte, a több biztosító termékeivel foglalkozó többes ügynökök hitelessége nagyobb lehet az által, hogy szélesebb portfóliót kínálnak fel az ügyfélnek.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A K&H Biztosító üzletágvezetője osztotta a szakma véleményét, miszerint a hatékony értékesítés mellett az életbiztosítási piacon az innovatív, versenyképes termékportfólió, valamint az ügyfél és a különböző értékesítési csatornák igényeit messzemenőkig szem előtt tartó működésmód, a gyors és pontos adminisztráció az első számú sikertényezők.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







