A kormány azon dolgozik, hogy az elszabaduló világpiaci árak mellett is hatékony és célzott segítséget tudjon nyújtani az autósoknak.
A benzinárstop a jelenlegi szabályozás szerint csak év végéig érvényes, ráadásul már nem csak a kisebb kutakon vannak ellátási problémák, hanem a nagyobb benzinkutaknál is sokszor korlátozzák a hatósági áras vásárlást. Az ATV Híradó megkereste a kormányt a benzinárstop jövőjével kapcsolatban, és azt a választ kapta, hogy január elsejétől csak bizonyos feltételekkel tudják fenntartani a benzinárstopot.
A kis kutaknak ezen a héten sem jut benzin, közben a nagyobb láncok is korlátozásokat vezetnek be, sok helyen pedig már lehetetlen tankolni. „Azt gondolom, hogy a kormányzatnak is el kell döntenie, hogy árat szabályozunk vagy üzemanyaggal látjuk el a piacot. Én azt gondolom, hogy a korlátozások ma már nagyobb kárt okoznak, mint amit az árnövekedés okozott a múltban” – figyelmeztet Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.
A csatorna megkeresésére az érstop esetleges hosszabbításával kapcsolatban a Miniszterelnökség úgy reagált, hogy január elsejétől csak akkor tudják fenntartani a benzinárstopot, ha az Oroszországból érkező kőolajszállítás zavartalan, a százhalombattai finomító pedig folyamatosan működik. Ez alapján pedig lehet, hogy 2023-ban már nem tankolhatunk hatósági áron, vagy a jelenleginél csak jóval kisebb mennyiségben.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







