A MOL előzetes elemzése szerint az Olefin-1 egység egyik csővezetékében lévő szénhidrogének robbantak fel az egység reggeli újraindítása közben.
A félvezetőellátás globális szűkössége miatt a Stellantis idén akár 220 000 járművet is elveszíthet Olaszországban - közölte a FIM CISL szakszervezet, hozzátéve, hogy ez már az ötödik egymást követő év lenne, amikor az országban csökken a termelés.
A FIM CISL a csoport olaszországi termeléséről szóló időszakos jelentésében közölte, hogy a Stellantis az idei év első felében 351 890 járművet gyártott, ami közel 14 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában, a leginkább érintett telephelyek a kulcsfontosságú Melfi üzem és a Sevel furgongyártó üzem voltak.
A Portfolio alapján az első félév adatait és a lekönyvelt megrendelések alapján a teljes évre vonatkozó potenciális termelést felhasználva a szakszervezet becslése szerint a Stellantis 2022-ben 200 000-220 000 járművel kevesebbet gyárthat - mondta Ferdinando Uliano, a FIM CISL szakszervezet vezetője.
Ez olyan, mintha a csoport egyik nagy üzeme egy évre leállna
- mondta Uliano, hozzátéve, hogy a chipellátási helyzet idén sem javul, és a 2023-as termelésre is hatással lesz. Uliano szerint olyan tényezők, mint az ukrajnai háború és az Európába irányuló orosz gázszállítások megszakadása csak rontani fogják az autóipar alkatrészellátási helyzetét. A Stellantis szóvivője nem kívánta kommentálni a FIM CISL által szolgáltatott adatokat és előrejelzéseket, de megismételte, hogy az autógyártó
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








