A kedvezmény azoknak a 65 év felettieknek, illetve nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezőknek jár, akiknek van Bizalomkártyájuk
1500 dolgozót rúg ki az országos élelmiszerlánc: kiszivárgott, ezeket a pozíciókat érinti a leépítés
A brit Sainsbury's élelmiszerlánc nemrég bejelentette, hogy új üzleti stratégiájának részeként mintegy 1500 állást szüntet meg az alulteljesítő területeken az Egyesült Királyságban. A lánc a jövőben nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az automatizálásra, a cél pedig az, hogy három év alatt 1 milliárd font megtakarítást érjenek el, amelyet az üzleti beruházások fellendítésére fordítanának - írják brit hírportálok. A döntés a szigetországban élő magyarokat is érinti, hiszen sok kivándorolt honfitársunk dolgozik jelenleg is a brit kiskereskedelmi szektorban, akár eladóként, akár árufeltöltőként, vagy épp raktárosként, szállítóként.
A Sainsbury's március elején jelentette be, hogy egy új stratégia részeként, melynek célja a növekedés elősegítése, 1500 állást szüntet meg az alulteljesítő területeken. A Sky News információi szerint a vállalat, mely az Argos üzletláncot is birtokolja, korábban sem zárta ki a lehetséges leépítést, erről a befektetőket is tájékoztatták az új stratégia megalkotásakor.
Az új stratégia részeként a Sainsbury's az élelmiszer-értékesítésre helyezi majd a hangsúlyt a szupermarketeiben, csökkentve ezzel az általános árucikkek és ruházati termékek által elfoglalt területet. A vállalat továbbá arra törekszik, hogy növelje az automatizálás alkalmazását, célul kitűzve ezzel 1 milliárd font megtakarítást három éven belül az üzleti beruházások ösztönzése érdekében. A Sainsbury's reményei szerint képes lesz sok érintett alkalmazottat más pozíciókba áthelyezni.
Az tömeges leépítés érinteni fogja az üzleteket támogató központot, a kapcsolattartó központot, a bolton belüli pékségeket és az általános áruforgalmi hálózatot is. Különösen a Widnes-i Careline kapcsolattartó központ dolgozóinak ajánlották fel, hogy egy meglkévő partnernél keressenek maguknak új pozíciót. A döntés potenciálisan a kint dolgozó magyarokat is érintheti, hiszen hozzávetőlegesen 200 ezer honfitársunk él az Egyesül Királyságban, és a Pénzcentrum értesülései szerint közülük szép számmal a kiskereskedelmi szektorban helyezkedtek el, például a Sainsbury's szupermarketekben is.
Simon Roberts vezérigazgató elmondása szerint a "Next Level Sainsbury's" stratégia célja, hogy javítsák azt az értéket, minőséget és szolgáltatást, amit a vásárlók elvárnak. Az új "Save and Invest to Win" programon keresztül kívánják ezt megvalósítani. Roberts hangsúlyozta, hogy bár nehéz döntéseket kellett hozniuk, ezek kulcsfontosságúak ahhoz, hogy jobban tudjanak koncentrálni arra, ami valóban számít a vásárlóiknak: minőségi élelmiszerek biztosítása és egy növekedési platform kiépítése. Hozzátette, hogy tudatosan arra törekednek, hogy támogassák azokat a kollégákat, akiket ezek a változások érintenek.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







