21 °C Budapest

Vásárlás

Legfrissebb híreink vásárlás témában: árak, akciók, netes vásárlás, állások, márkák. Mennyibe kerül egy lakásfelújítás? Mit hol érdemes megvenni? Milyen új termékeket vezettek be a szuper- és hipermarketek? Tőlünk megtudhatod!

Négy régióból egy az átlag alatt: merre halad az unió?
Pénzcentrum | 2008. február 13. 16:00

Négy régióból egy az átlag alatt: merre halad az unió?

Az unióban az egy főre jutó GDP Románia észak-keleti részén a legalacsonyabb, 24 százalék körül van a 2005-ös uniós átlaghoz képest. A legmagasabb érték Nagy-Britanniában, Londonban található, 303 százalék, bár országos szinten a szigetország nem mutat akkora eltérést.

Szétlopják a BKV-t!
Pénzcentrum | 2008. február 13. 10:46

Szétlopják a BKV-t!

Az elmúlt időszakban több alkalommal is maffiamódszerekkel tulajdonítottak el értékes, rézből készült légkábeleket a BKV Zrt. vonalain. Az okozott kár az elmúlt fél év során több tízmillió forint volt. Az utazóközönség számára ezek a kábelhibák nem voltak érzékelhetőek, mert a legtöbb alkalommal nem okoztak forgalmi akadályt. Azonban, olyan eset is előfordult, hogy több mint 4 órán keresztül kellett a HÉV-nek egy vágányon közlekednie Szentendre és Pomáz, vagy Ráckeve és Soroksár között. Ezen a pályaszakaszon, januárban előfordult, hogy a kábellopás miatt nem volt fűtés, vagy a legsúlyosabb esetben a szerelvények a pályán álltak, mert olyan kábelt is elvágtak, amely azonnali leállást okozott. Ez szerencsére a BKV Zrt. többszörösen összetett és biztosított rendszerének köszönhetően ritkán fordul elő. De a példa mutatja, hogy súlyos társadalmi problémaként kell kezelni ezt az utas- és balesetbiztonsági kérdést, ahogy a BKV Zrt. a Rendőrséggel együtt így is teszi.

Megvan a kezdő lökés - Kivizsgálja a Tesco-t a GVH
Pénzcentrum | 2008. február 13. 09:00

Megvan a kezdő lökés - Kivizsgálja a Tesco-t a GVH

A GVH a Tesco szerződéskötési gyakorlatát vizsgálja, a kontrollt a Multinacionális Cégek Károsultjainak Egyesülete kezdeményezte. Az eljárás precedens lehet, ugyanis ez az első piaci erőfölényes ügy a kereskedelmi törvény hatálybalépése óta.

Nem ciki, hanem sikk a használt cikk
Pénzcentrum | 2008. február 13. 08:30

Nem ciki, hanem sikk a használt cikk

Miközben pang a magyar kiskereskedelem, a használt cikket kínálók széllel szemben is növekedni tudnak. Az évek óta szépen bővülő ágazat forgalma a hivatalos adatok szerint közelít a negyvenmilliárdhoz, a kereskedők szerint a valós piac ennek a többszöröse.

19 csapás Romániára: egyetlen nap alatt...
Pénzcentrum | 2008. február 13. 08:15

19 csapás Romániára: egyetlen nap alatt...

Egyetlen nap alatt 19 pert vesztett Románia a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságon. Az ítéletek értelmében a román államnak 3 hónapon belül vissza kell adnia ingatlanokat, lakásokat, villákat, telkeket jogos tulajdonosaiknak, amennyiben pedig erre nincs lehetősége, akkor csaknem 3 millió eurós kártérítést kell fizetnie.

Vírusirtók honlapjai ontják a kémprogramokat
Pénzcentrum | 2008. február 12. 08:52

Vírusirtók honlapjai ontják a kémprogramokat

Az amerikai Sunbelt Software kutatócsoportja, a Sunbelt Threat Research Center 2008 februárjában is megjelentette toplistáját a januárban legfertőzőbb kémprogramokról és számítógépes károkozókról. A listát a Sunbelt szakemberei a díjnyertes CounterSpy kémprogram-eltávolítót használó és a Sunbelt ThreatNet™ káros alkalmazások elleni hálózatban résztvevő felhasználók automatikus visszajelzései alapján készítik.

Olcsóbb lesz az SMS
Pénzcentrum | 2008. február 12. 08:15

Olcsóbb lesz az SMS

Amennyiben a szöveges mobilüzenetek (sms) és a letölthető adatforgalom barangolási díjaiban július 1-jéig nem törik le az árakat a szolgáltatók, Brüsszel az uniós szabályozás mellett dönthet.

Forrósodó helyzet: az Auchan tudja, mitől döglik a légy!
Pénzcentrum | 2008. február 12. 05:40

Forrósodó helyzet: az Auchan tudja, mitől döglik a légy!

Miután decemberről januárra elszálltak az árak, az utóbbi hónapban fújhattak egyet a vásárlók, hiszen a további drágulás még várat magára. Legfrissebb bevásárló körképünkből persze azt is láthatjuk, hogy az árak a markáns emelkedést követően elért szinten stabilizálódtak. Az üzletenkénti és termékenkénti bontás persze tartogat érdekességeket: továbbra is őrzi vezető pozícióját a korábban csak pünkösdi királyságra képes hipermarket, az étolaj piacán pedig forrósodik a helyzet: már a lisztet is megelőzte a drágulási listán. Lássuk, hol a legérdemesebb megvásárolni árukosarunkat!

Vásárlás az interneten: még mindig nem elég biztonságos?
Pénzcentrum | 2008. február 11. 16:00

Vásárlás az interneten: még mindig nem elég biztonságos?

Az Európai Unió 27 országában 8 emberből 1 kifejezetten kerüli az interneten történő vásárlást, mivel tartanak attól, hogy nem elég biztonságos az e-tranzakció. Az 5. biztonságosabb internetért rendezvénynek köszönhetően az Eurostat számba vette az internettel kapcsolatos aggodalmakat, az interneten folytatott tevékenységeket, illetve a vírusokat is.

Megfordult a trend - Európa a legnagyobb spammer
Pénzcentrum | 2008. február 11. 11:52

Megfordult a trend - Európa a legnagyobb spammer

Annak ellenére, hogy jellemzően az ünnepeket tekinthetjük a kéretlen levelek szempontjából a legforgalmasabb időszaknak, a karácsony és a szilveszter elmúltával a spamek mennyisége nem mutat csökkenést, arányuk elérte az e-mail forgalom mintegy 78,5 %- át januárban. A hónap másik meglepetése, hogy a spamek eredetét tekintve az Európából származó kéretlen e-mailek száma meghaladta az Észak-Amerikából származókét.

Árakat vizsgál az EU
Pénzcentrum | 2008. február 11. 08:45

Árakat vizsgál az EU

Nem kell feltétlenül a fogyasztók megtévesztésére gondolni, ha valahol drágább valami - de akár ez is lehet az oka. Egyes országokban például rosszabbul jártak a vásárlók az energiapiac felszabadításával, vagy sokan nem olyan mobiltelefon-előfizetési csomagot rendelnek meg, amely a szokásaikkal és a pénztárcájukkal összhangban lenne. A jobb összehasonlítást szolgálja az uniós "eredménytábla", amelyet a minap harangozott be Meglena Kuneva, az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért felelős tagja.

Outlet-háború: indul a szezon!
Pénzcentrum | 2008. február 11. 08:30

Outlet-háború: indul a szezon!

Tavasszal megnyit a biatorbágyi kereskedelmi centrum, amely a Premier Outlet terjeszkedésével mostanra a régió egyik legnagyobb outlet-központjává vált.

Elveszítettük a reményt?
Pénzcentrum | 2008. február 11. 08:00

Elveszítettük a reményt?

Januárban csökkent az üzleti és fogyasztói bizalmi index is, így az Európai Unió támogatásával a GKI Gazdaságkutató Zrt. által készített konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke az idei év első hónapjában mérséklődött.

Szerződés telefonon? Könnyen átvághatnak!
Pénzcentrum | 2008. február 8. 08:30

Szerződés telefonon? Könnyen átvághatnak!

Körültekintőnek kell lenniük azoknak az ügyfeleknek, akik akár telefonon, akár személyes megkeresésre kötnek szerződést valamely telekommunikációs szolgáltatóval.

Szünetel a sztrájk!
Pénzcentrum | 2008. február 7. 10:55

Szünetel a sztrájk!

Február 15-éig felfüggeszti a sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete délben - jelentette be a szervezet elnöke.

Újra landol a SkyEurope
Pénzcentrum | 2008. február 7. 09:30

Újra landol a SkyEurope

Visszatérhet a SkyEurope a magyar piacra: akár már a nyári időszakban egy észak-olaszországi városba is eljuthatnak az utasok, ha Ferihegyen felszállnak a társaság Prágából Triesztbe tartó járatára. A későbbiekben további célpontok is szóba jöhetnek - írja a Világgazdaság.

Még mindig eladó a lovi - Kevés érdeklődő, magasabb ár
Pénzcentrum | 2008. február 7. 08:15

Még mindig eladó a lovi - Kevés érdeklődő, magasabb ár

Új pályázatot írhatnak ki az állami lóverseny- és fogadásszervező cég eladására. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács ugyanis állítólag nem elégedett azzal, hogy eddig csak egy pályázó akadt. Az új feltételű tenderrel az árat is feljebb srófolnák.

A legújabb trendi kiegészítő: egy üveg méregdrága víz...
Pénzcentrum | 2008. február 6. 16:00

A legújabb trendi kiegészítő: egy üveg méregdrága víz...

A dolog azzal az elképzeléssel kezdődött, hogy az "öblítés" jót tesz a rendszernek. Vagyis az orvosok mindig azt mondják, hogy naponta legalább egy liter vizet meg kell inni. Az egészséges életmód követése padig lassan-lassan már divattá válik. Így egy üveg víz lassan olyan kiegészítő szerepet tölt be mint egy mobiltelefon.

Felvásárlás helyett biztosítás - Alternatívákat keres az EU
Pénzcentrum | 2008. február 6. 10:00

Felvásárlás helyett biztosítás - Alternatívákat keres az EU

A minimálisan garantált árak közösségi felvásárlásokkal történő biztosítását csak a búza esetében őrizné meg Brüsszel, miközben a többi gabonaféleségnél "alternatív válságmenedzselési eszközökkel" próbálná védeni a gazdákat a hirtelen támadó piaci zavarokkal szemben.

Lecsapnak a nagyáruházakra: vége lehet a trükközésnek?
Pénzcentrum | 2008. február 6. 09:30

Lecsapnak a nagyáruházakra: vége lehet a trükközésnek?

60%-os támogatottságot kapott az Európai Parlamentben az az indítvány, mely előírja a brüsszeli bizottságnak, hogy indítson vizsgálatot a tagországokban tevékenykedő nagyáruházak praktikái ellen.

Étterem fél áron? Csalnak a torkos csütörtökkel!
Pénzcentrum | 2008. február 6. 08:15

Étterem fél áron? Csalnak a torkos csütörtökkel!

Minden eddiginél több, összesen 1068 étterem jelentkezett a holnapi, már a harmadik torkos csütörtök akcióra. Az újdonságok között cukrászdák és vidéki borpincészetek is megjelentek.

Szuper kedd: ma eldől az elnökválasztás?
Pénzcentrum | 2008. február 5. 15:00

Szuper kedd: ma eldől az elnökválasztás?

Ma van a szuper kedd, amikor sok minden eldől az amerikai elnökválasztással kapcsolatban. Jelenleg a keleti államokban folyik a harc a szavazatok megszerzéséért, de az elnöki székért versenyzők egyelőre fej-fej mellett haladnak. Clinton és Obama Massachusettsben, és Connecticutban kampányol, mivel jelenleg ezek jelentik a kulcsfontosságú terülteket a választások során...

Visszatérnek végre a sztársorozatok? Küszöbön a megegyezés!
Pénzcentrum | 2008. február 5. 10:05

Visszatérnek végre a sztársorozatok? Küszöbön a megegyezés!

Megegyezés közelébe jutottak a hollywoodi stúdiók és a sztrájkoló forgatókönyvírók képviselői a Reuters értesülései szerint, így a részeredmények napokon belül prezentálásra kerülhetnek a szakszervezetek felé, kedvező esetben pedig napokon belül véget érhet a 3 hónapja tartó sztrájk.

NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem