12 °C Budapest

Új szolgáltatás startol Budapesten: akár a sarki kisboltból is rendelhetsz házhoz

2020. május 11. 20:29 2 perc

A koronavírus járvány a vásárlási szokásokat is átalakította, ehhez pedig mind a nagyobb, és most már a kisebb kereskedelmi egységeknek is alkalmazkodniuk kell. A Wolton keresztül már elérhető az élelmiszer házhozszállítás is, ami a kiskereskedőket versenyképessé teheti a nagy áruházak online kiszállítása mellett is.

A koronavírus járvány és az azt követő intézkedések hatással voltak az élelmiszer-kereskedelemre is. A KSH adatai szerint márciusban az élelmiszer- és élelmiszer-jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 12,7 százalékkal nőtt az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene, míg a GKI Digital friss online kiskereskedelmi gyorsjelentéséből kiderül, hogy az e-kereskedelem is jelentős mértékben erősödött: az első negyedévben mintegy 9,9 millió belföldi rendelést teljesítettek bruttó 149,6 milliárd forint értékben, ami a rendelések számában 15,9 százalékos, értékében pedig 21,4 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A vásárlási szokásokra jelentős hatással voltak a járvány hazai megjelenését követően bevezetett korlátozások, az üzletek megváltozott nyitvatartása, a vásárlási idősávok, amelyek együttesen az online vásárlás felé terelték a vásárlókat. A bevásárlásnak ez a formája egyszerű, kényelmes és ugyanakkor biztonságos a veszélyhelyzet idején is. A nagyobb áruházak, kereskedelmi láncok már korábban elérhetővé tették az online vásárlás és házhozszállítás lehetőségét, de az elmúlt időszakban a megnövekedett forgalommal az ő infrastruktúrájuk is nehezen birkózott meg: bár termékből elegendő mennyiség áll rendelkezésre, kiszállítási időpontot foglalni már csak hetekkel későbbre lehet.

Ez a megnövekedett igény lehet most a kisebb élelmiszerboltok esélye, hogy a válság nyertesivé váljanak, ha elérhetővé teszik ők is a házhozszállítást. A szolgáltatás bevezetése persze jelentős időt, energiát és pénzt venne igénybe, de ebben segít a Wolt az üzleteknek. A futárcég saját futáraival és kiépített rendszerével ezt a beruházást gyakorlatilag megspórolja a vele szerződő üzleteknek most. Az applikáción keresztüli rendelés előnye, hogy a vásárlónak nem kell figyelembe vennie az idősávokat, már 9 órától kérheti a szállítást. A rendelés ráadásul azonnali, így nem kell előre tervezni, vagy napokat várni a kiszállításra, ezért akkor is igénybe lehet venni, ha csak néhány dolog hiányzik a háztartásból, amire azonnal szükségünk lehet. A rendszer egyébként alkalmas rá, hogy akár nagy üzletláncok rendeléseit is ki tudják szállítani.

A Wolt új szolgáltatása egyelőre Budapesten érhető el, elsősorban kisebb élelmiszerüzletek és alkoholt árusító boltok találhatók meg az applikációban. A tapasztalatokra és a visszajelzésekre reagálva fogja a Wolt fejleszteni az üzletágat, és a terülti lefedettséget is növeli majd. A kiszállítási díjak a bevezető időszakban megegyeznek az éttermeknél alkalmazott díjakkal, így a kényelmi szolgáltatás nem drágítja meg jelentősen a bevásárlást - ugyanakkor gyors, kényelmes és biztonságos.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?