2020. április 7. kedd Herman

Rengeteg ügyfelet érint: eddig még nem látott változás állt be a magyar bankolásban


Négy hónapja léptek életbe az Európai Unió második pénzforgalmi irányelvének (PSD2) nyílt bankolással kapcsolatos rendelkezései, és a Számlázz.hu az egyike annak a négy fintech cégnek, amely megszerezte a Magyar Nemzeti Banktól az ún. AISP engedélyt, melynek értelmében - az ügyfelek hozzájárulása után - harmadik félként hozzáférhet az ügyfelek banki adataihoz. Most pedig hazánkban először élesben is elindul a nyílt bankolás.

Óriási változások a pénzforgalmi szolgáltatásokban

Az elkövetkező néhány év óriási változásokat hozhat a pénzforgalmi szolgáltatások terén. Az EU irányelveknek megfelelően a bankok kötelesek megfelelő környezetet biztosítani az engedélyekkel rendelkező szolgáltatók számára ahhoz, hogy - amennyiben az ügyfél engedélyt ad erre - az online folyószámláira vonatkozó számlainformációk elérhetők legyenek: a számlaegyenleg és pénzforgalmi tranzakciós adatok.

Végre Magyarországon is elindul élesben a nyílt bankolás

Ugyan tavaly mind a tizennégy hazai bank megnyitotta tesztkörnyezetét az Európai Unió PSD2 irányelvének érvényesítéséhez, az első négy hónapban mégsem indult el aktívan a nyílt bankolás az országban. Most azonban végre az egyik legnagyobb hazai bank ügyfelei beléphetnek a bankolás jövőjébe: a K&H Bank lehetővé teszi a nyílt bankolást számlatulajdonosai számára. A Számlázz.hu autokasszának nevezett szolgáltatásával összekapcsolt banki adatok ennek köszönhetően egyszerre leegyszerűsítik és pontosabbá teszik az adminisztrációs folyamatokat. A szolgáltatás az online számlázók piacán egyedülálló, és akár heti több órát is spórolhatnak az ügyfelek.

Már vártuk az autokasszát

A Számlázz.hu az autokasszának nevezett szolgáltatást három évvel ezelőtt indította el a MagNet Bankkal közösen. A nyílt bankolás lehetővé tette, hogy a legnagyobb hazai bankok egyikével, a K&H-val is létrejöjjön az együttműködés, így már több tízezer hazai vállalkozás szabadulhat meg napi/heti többórányi adminisztrációs tehertől. A Számlázz.hu tervei szerint a közeljövőben további bankok csatlakozhatnak majd a szolgáltatáshoz - feltéve, ha az adott pénzintézet interfésze ezt lehetővé teszi. A szolgáltatásra pedig van igény: a számlázóprogram korábbi felmérése szerint a megkérdezettek több mint 60 százaléka használná az autokasszát, ha lenne erre lehetőség a bankjánál.

Nyílt bankolás a gyakorlatban

Mostantól, ha beérkezik egy utalás a vállalkozás bankszámlájára, akkor az átutaláshoz tartozó számla az online számlázóprogramban automatikusan kifizetett állapotra vált. Tehát nem kell hosszú perceket tölteni egyetlen bizonylat kézzel történő adminisztrációjával, mert a rendszer ezt megteszi helyettünk, mivel a tranzakció adatai (összeg, kifizetés dátuma) automatikusan megjelennek a programban. Ha pedig a díjbekérő alapján érkezik utalás a bankszámlára, és még nem tartozik hozzá számla, akkor a rendszer azt automatikusan kiállítja és elküldi a vevőnek. Összességében így akár heti több munkaórát is megspórolhatnak azok a vállalkozók, akik a nyílt bankolás mellett döntenek, de a könyvelők számára is nagy segítség lesz az autokassza: amennyiben a könyvelőprogram online adatkapcsolattal rendelkezik a Számlázz.hu-val, akkor a kifizetettség adatai ott is automatikusan megjelennek.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Lidl

04.02-04.07
Országos

Interspar

04.02-04.11
Budapest

Spar

04.02-04.11
Országos

Auchan

04.02-04.08
Országos

Praktiker

04.02-04.12
Országos

Aldi

04.01-04.08
Országos

Auchan

Húsvét
03.12-04.11
Országos

Aldi

02.20-04.23
Országos

  Ajánlatunk