2020. október 20. kedd Vendel

Kemény ősz elé néznek a magyar családok: aki igazán akar, az mégis tud most spórolni


A járvány drasztikusan felverte az árakat, amelyek látszólag nem nagyon akarnak lejjebb menni. A statisztikák nyár óta folyamatos csökkenésről számolnak be, de miért éreznek a vásárlók valójában a pénztárcájukon? Drágulást, csökkenést vagy éppen stagnálást? A Pénzcentrum ebben a hónapban is megvizsgálta, hogy egy-egy vásárlói réteg tagjai között milyen különbségek tapasztalhatók, attól függően, milyen termékeket vesznek és mennyit - és hogy melyik vásárlói réteg mit érzékel a drágulásból, árcsökkenésből.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, szeptemberi statisztikái szerint a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak 2019 azonos időszakánál. (Míg augusztusban 3,9 és júliusban 3,8 százalék volt az infáció.) Az élelmiszerek az elmúlt hónapokban különösen megdrágultak: agusztusban az éves áremelkedés 7,9 százalék, szeptemberben 7,3 százalék volt. Ezen belül az idényáras élelmiszerek ára (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 18,5, a párizsi, kolbászé 17,0, a cukoré 11,7, a liszté 11,0, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 10,1, a tojásé 9,1 százalékkal lett magasabb.

Ez olyan mértékű drágulás, amely már komolyan érezhető a pénztárca súlyán - ebben pedig a járvány is vastagon benne van. Viszont nem minden fogyasztói réteg érzékeli ugyanolyan súlyosnak az árak elszabadulását. Tudható például, hogy a nyugdíjasok által tapasztalható infláció mértéke magasabb, mint az átlag. Múlt hónapban ez 3,8 százalék volt.

Augusztushoz viszonyítva nem sok változás történt a fogyasztói árakban átlagosan. Az élelmiszerek ára 0,4 százalékkal csökkent, amely főként annak köszönhető, hogy az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs) ára 3,8 százalékkal csökkent. A nem idényáras élelmiszerek ára összességében nem változott, mivel a liszt 2,7, a száraztészta 1,8 százalékkal drágább, a csokoládé és kakaó 1,6, a tej 0,9, a baromfihús 0,5 százalékkal olcsóbb lett.

A zsemle, sertéshús, pontyszelet, sajt, ásványvíz átlagárak nem is változtak egy hónap alatt. Azonban az, hogy augusztusról szeptemberre az áruk stagnált, nem azt jelenti, hogy ez különösebben kedvező lenne: egyes termékeknek a járvány az egekbe emelte az árát, ami azóta sem megy lejjebb, csak stagnál.

Tehát a bevásárlás egy évvel korábban még jóval olcsóbb lehetett, és most is maximum a múlt havi horrorárakhoz képest spórolhatunk meg valamennyit, a járvány előtti árakhoz képest aligha. Ráadásul jelen esetben a havi országos átlagárakról beszélünk. Az egyénenként változhat bolttól, településtől, vásárlási szokásoktól függően, ki hogyan érzékeli a drágulást: olyan helyen vásárolunk-e, ahol mindig olcsó a zsemle, piacon vesszük-e a zöldséget vagy a hipermarketben, kifogjuk-e az akciókat? Viszont összességében - hiába spórol ki így, ki úgy - az határozza meg leginkább, hogy mennyiben szembesül valaki az árak drágulásával, hogy miből és mennyit vásárol.

Nem mindegy, mi kerül a kosárba

A Pénzcentrum hónapról hónapra kiszámított fiktív bevásárlásai közelebbi képet adhatnak arról, mekkora áremelkedést tapasztalhatnak valójában a vásárlók, ha a nagyobb bevásárlás során ugyanazokat a termékeket teszik a kosárba, ugyanolyan mennyiségben minden hónapban. Mert hiába látjuk a statisztikai hivatal kimutatásai szerint, hogy  pl. olcsóbb lett a burgonya és a csirkehús, viszont a felvágott árak felmentek - ezeknek az egységárát listázzák.

A valóságban viszont a felvágottak vagy kenyér drágulása, a tej árcsökkenése - mivel ebből többször veszünk, és többet - érezhetőbb a vásárlók számára, mint mondjuk a liszt drágulása. Nem is szólva arról, egy egyedülálló fiatalnak máshogy fog kinézni a vásárlói kosara, mint egy családanyának, vagy egy nyugdíjasnak, hiszen nem ugyanazokat a termékeket, nem ugyanolyan mennyiségben veszik meg.

A Pénzcentrum ebben a hónapban is három "tipikus" vásárló kosarát hasonlítja össze, hogy ezt a különbséget meg tudjuk becsülni. Azt nem szabad elfelejteni, hogy csak élelmiszereket vizsgálunk, más árucikkek árváltozása nem képezi alapját a számításnak.

Fiktív vásárlók: Hunor, Judit és Marika néni

Egy pályakezdő, a 25 év alatti korosztály fogyasztási szokásaiból kiindulva - vagyis, hogy a KSH adatai szerint melyik élelmiszercsoportokra mennyit költ az adott korosztály pl. létrehoztuk egyik fiktív vásárlónkat, akit Hunornak nevezünk. Az ő nagyobb bevásárláskor megpakolt kosarát vetettük össze egy prototipikus családanyáéval, aki két gyermek és két felnőtt részére vásárol be - őt nevezzük Juditnak, valamint a Marika néninek nevezett fiktív nyugdíjaséval, aki magának és szintén nyugdíjas férjének vásárol hipotézisünk szerint.

Fontos, hogy a kosarak összeállításánál nem azt vettük alapul, hogy Hunor, Judit vagy Marika néni hónapokra elég tartalékot halmozna fel, hanem pusztán egy átlagos, de nagyobb hétvégi bevásárlást: egy, vagy maximum két hét alatt kifogyó élelmiszereket, illetve éppen kifogyóban lévő termékeket vesznek (liszt, cukor, stb.). Úgy képzeljük, Hunor kevesebb fajta terméket vesz és kisebb mennyiségben, hiszen ritkábban és kevesebb mennyiségeket főz, mint pl. Judit, aki egy családról gondoskodik. Hunor pl. ő Marika nénivel ellentétben nem vesz fejeskáposztát, vagy szárazkolbászt sem.

Az is jellemző, hogy míg Marika néni párizsit és olasz felvágottat visz haza, Judit olasz felvágottat és gépsonkát, Hunor viszont csak párizsit. Judit sokkal több gyümölcsöt vásárol - már csak a gyerekek miatt is - narancsot, almát és banánt, de Marika néni ugyanannyi hagymát elhasznál például, mint a családanya. Lássuk, hogy milyen hatással volt a júliusi kosarakra az infláció, a szezonális hatás, és hogy melyik vásárlói réteget érinti leginkább hátrányosan a járvány elhúzódó gazdasági hatása.

Ki spórolt a legtöbbet szeptemberben?

Hunor - a pályakezdő fiatal

Hunor egy heti bevásárlást spórolósan 2020 szeptemberében számításaink szerint 7589 forintból ki tudott hozni, ugyanezekért a termékekért auusztusban 7624, júliusban 7697, júniusban még 7718 forintot fizetett! Tehát egy hónappal korábban 35, júliushoz képest 108, júniushoz viszonyítva pedig 129 forinttal többbet fizetett a kasszánál a KSH átlagárai alapján. A tavalyi év azonos időszakában (2019 augusztusában) pedig még csak 7050 forintot költött volna ugyanerre a kosárra, tehát idén 539 forinttal, azaz 7,64 százalékkal került számára többe a bevásárlás, mint egy évvel ezelőtt.

Tehát összességében a bevásárlás járványidőszak drágulását követően azóta lassan, de folyamatosan olcsóbb lesz.

A szeptemberről szeptemberre tapasztalható árváltozás Hunort érintette a legjobban a három fiktív vásárló közül, számára drágult legkevésbé a bevásárlás egy év alatt. A KSH által számított átlagos éves élelmiszerár növekedésnél (7,3%) mégis rosszabbul járt (0,34 százalékponttal). A havi árváltozás számára 0,46 százalékos csökkenést hozott a bevásárlás kiadásában, csaknem a KSH által számítottal megegyezőt. Valójában viszont az ilyen kis mértékű eltérés azt jelenti, hogy Hunor nem érezte ebben a hónapban, hogy az árak változtak volna.

Érdekes, hogy Hunor szeptemberben 0,46 és augusztusban 0,95 százalékos havi csökkenést, a koronavírus által még jócskán érintett májusi hónapban pedig "csak" 1,58 százalékos drágulást tapasztalhatott. Ebből az következik, hogy az ő kosara a legkevésbé érzékeny a járvány hatására bekövetkezett áringadozásokra.

Egy év alatt viszont Hunor szeptemberben 7,64 százalékos emelkedést tapasztalhatott, ez pedig csökkenést mutat az augusztuisi 8,58 és júliusi 9,04 százalékos éves áremelkedés mértékéhez képest. Számára áprilisban 10,9 százalék, májusban már 11,2 százalék volt a tapasztalható áremelkedés egy év alatt, ez mérséklődött 9,35 és 9,04 , valamint 8,58 százalékra a nyári hónapokban.

A szeptemberben éves bevásárlás-infláció végre alacsonyabb volt múlt hónapban (7,64%), mint a járvány előtt, 2019 márciusáról 2020 márciusára bekövetkező 8,4 százalékos kosárár emelkedés.

Judit - a családanya

A családanya két kiskorú gyermek, és két felnőtt számára vásárol, ő 2020 szeptemberében 20 856 forintot költött számításaink szerint alapvető élelmiszerekre a boltban. Az augusztusi árakhoz viszonyítva 56 forinttal fizetett kevesebbet, mivel akkor még 20 912 forintba került volna ugyanaz a kosár. Így ő is jobban járt ebben a hónapban, viszont ez a gyakorlatban szintén elenyésző különbség. Judit nem tapasztalta volna, hogy augusztushoz képest szeptemberben többet kellene fizetnie a kasszánál, ez pedig az április-májusi hónapokhoz viszonyítva pozitív dolog.

Tavaly szeptemberben ugyanazokat a termékeket Judit 1536 forinttal kevesebbért tudta volna megvenni: 19 320 forintért. (Augusztusban 1708, júliusban 1736, júniusban 1715 forint volt a különbség, májusról májusra, amikor még a koronavírus nagyban rányomta a bélyegét az árakra, 2035, áprilisról áprilisra 1850.) Ez azt jelenti, hogy az éves drágulás mértéke számára szeptemberben kevesebb volt, mint márciusról márciusra, amikor 1546 forint volt a különség.

A családanya számára szeptemberben éves szinten 7,95 százalékos áremelkedést mutatott a bevásárlás, szemben az augusztusi 8,89 százalékos, a júliusi 8,97, a júniusi 8,83 vagy májusi 10,47 százalékos éves emelkedéssel. Judit tehát 0,31 százalékponttal jobban ki volt téve az éves árváltozásnak, mint Hunor, és 0,55 százalékkal jobban érezte az élelmiszerárak emelkedését, mint a KSH szerinti átlag volt.

Bár a három fiktív vásárló közül a családanya fizetett a legtöbbet, arányaiban mégis a nyugdíjas néni kosara drágult meg a legnagyobb mértékben egy év alatt.

Marika néni - nyugdíjas

Marika néni egy kétfős háztartás szükségletei szerint intézi a bevásárlást: 2020 szeptemberében 17 763 forintot fizetett volna a kasszánál egy jól megpakolt kosárért, míg augusztusban ugyanazokért az árukért 17 781 forint lett volna a végösszeg. Szeptemberben így mindössze 18 forinttal maradt több a tárcájában, mint az előző hónapban! Miközben Hunornak 35 forintot is spórolt, és kevesebb mint a felét fizette a kasszáknál.

A szeptemberi árcsökkenés, amit Marika néni tapasztalt tehát mindössze 0,1 százalék, miközben a KSH szerint 0,4 százalékkal csökkentek az élelmiszerárak egy hónap alatt. Ez azt is jelenti, hogy a fiktív nyugdíjas "spórolt" a legkevesebbet az árak mérséklődésével múlt hónapban a három fiktív vásárló közül. Ez is alátámasztja, hogy a Marika a leginkább árérzékeny vásárló, hiszen például májusban is Marika néni 1 egész százalékponttal jobban ki volt téve az élelmiszerdrágulásnak, mint Judit, a családanya, nyáron jobban érintette az árcsökkenés, most viszont hogy ez megállt, ismét ő spórolta a legkevebbet.

Úgy fest, hogy Hunor kosara a legkevésbé érzékeny az árváltozásokra, Marika nénié pedig éppen ellenkezőleg: ő érzi meg leginkább a drágulást vagy árcsökkenést, valamint a stagnálást.

Ha a múlt év szeptemberi áraihoz viszonyítjuk a bevásárlás értékét, akkor viszont Marika néni "csak" 16 277 forintot fizetett volna ugyanazokért a termékekért. 2019 szeptemberéhez képest tehát a fiktív nyugdíjas 9,13 százalékos áremelkedést tapasztalt: Hunornál 1,49 százalékponttal, Juditnál pedig 1,18 százalékponttal többet!

Marika néni 1486 forinttal fizetett kevesebbet ugyanazokért a termékekért, mint egy éve. Ehhez képest az augusztusi éves drágulás mértéke még 1639 forint volt a számára, a júliusi különbség 1565 forint volt. Az idei év "legdrágább hónapjában", májusban pedig 1959 forint különbséget tapasztalhatott. Végeredményben a koronavírus-járvány és más együttes hatások miatt bekövetkezett éves szintű drágulás, ahogy a korábbi hónapokban, augusztusban is leginkább a fiktív nyugdíjas kosarát érintette, aki többféle terméket vásárol, mint a fiatalember és a családanya, de csak két főre elég mennyiséget.

Kutatást végez Olvasói körében a Pénzcentrum!

Ahogy a világon, Magyarországon is nagy probléma az élelmiszerpazarlás. A hazai élelmiszerhulladékok felét a magyar háztartások termelik, ezt pedig jelentősen le lehetne csökkenteni. Lapunk most arra kíváncsi, hogy milyen változásokat idézett elő a koronavírus-járvány a magyarok vásárlási, főzési, ételtárolási, és hulladékkezelési szokásaiban. Az élelmiszerpazarláson rontott-e a járvány, vagy éppenhogy kevesebb étel landolt a szemétben? Kérjük, hogy válaszaiddal segítsd Te is a munkánkat!

Kinek mi került a kosarába?

A kosarak összeállításához a KSH adatait használtuk fel, aszerint a statisztika szerint súlyozva a benne lévő termékeket, hogy az adott vásárlói perszónának (Hunornak, Juditnak, vagy Marika néninek) megfelelő korosztály (25 év alatti, 25-54 éves korcsoport és 65 felettiek), illetve háztartási leosztás (egyszemélyes felnőtt, két felnőtt két gyermekkel, ill. két felnőtt, akik közül legalább az egyikük 65 feletti) mennyit költ az adott élelmiszercsoportokra éves szinten átlagosan - ehhez 2018-as a legfrissebb kimutatás.

Így Hunor kosarába minden heti/kétheti bevásárlás során kerül 1 kiló kenyér, 3 db zsemle, negyed kg karaj, negyed kg sertéscomb, fél-fél kg csirkecomb és szárny, fél kg csirkemell, 20 dkg párizsi, 2 liter tej, 20 dkg sajt, 6 tojás, 1 db (200-250 grammos) margarin, étolaj (1l), egy citrom, egy narancs, 2 banán, 2 alma, 20 dkg paradicsom, 3 fej vöröshagyma, 1 kg burgonya, 1-1 kg cukor és liszt, 6 palack szénsavas ásványvíz (1,5l) és 1 doboz 100%-os narancslé.

Mivel csak élelmiszerek árát vizsgáltuk, így az olyan nagybevásárlás során jellemzően kosárba kerülő termékek, mint a tisztítószerek, toalettpapír, szappan, stb. árváltozásai nem mutatkoznak meg ebben a számításban.

Judit már többféle terméket és más mennyiségben helyez fiktív vásárlói kosarába: 1,5 kg kenyeret, 10 db zsemlét, fél-fél kg karajt és sertéscombot, 1 kg csirkemellet, fél-fél kg csirkeszárnyat és combot, de ő vásárol fél kiló szárazkolbászt is, 20-20 dkg olaszfelvágottat és gépsonkát, valamint 30 dkg pontyszeletet. 2,8%-os tejből 5 litert, trappista sajtból 40 dkg-ot vesz és 12 darab tojást is. Egy doboz margarin az ő kosarába is kerül, ezen felül még két liter étolaj vagy olívaolaj, 1 kg cukor és 2 kg liszt, 24 palack ásványvíz és 3 doboz narancslé. Egy citromot, 5 narancsot, 5 banánt, 6 almát is vesz és fél fej káposztát, 2 kígyóuborkát, 60 dkg paradicsomot, 4 fej vöröshagymát és 4 kg burgonyát.

Marika néni kosarába, úgy képzeljük, nagyobb bevásárlás alkalmával 1,5 kg kenyér, 8 zsemle, fél-fél kg karaj és sertéscomb kerül, valamint 1 kg csirkecomb és szárny. 20-20 dkg olaszfelvágott és párizsi mellé 1 kg szárazkolbászt is vesz, és 20 dkg pontyszeletet. Egy doboz margarint, 3 liter tejet, 30 dkg trappistát és 10 db tojást, 1 liter étolajat vásárol, ezenfelül pedig 2 citromot, 3 narancsot, 4 banánt, 4 almát, egy fej káposztát, 1 kígyóuborkát, 40 dkg paradicsomot, 4 fej hagymát, 3 kg burgonyát vesz. Judithoz hasonlóan 1 kg cukrot és 2 kg lisztet vásárol, de ásványvízből csak 12 palackkal, és narancsléből is csak 2 dobozzal.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.15-10.21
Országos

Lidl

10.15-10.21
Országos

Auchan

10.15-10.21
Országos

Tesco

10.15-10.21
Országos

Spar

10.15-10.21
Országos

Praktiker

10.15-10.26
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó