2020. augusztus 11. kedd Zsuzsanna, Tiborc, Lilian

Itt az EU figyelmeztetése: ezek a gyerekjátékok életveszélyesek


A plüssjátékok 68 százaléka, azaz tízből majdnem hét jelent súlyos veszélyt a vásárlókra nézve, ráadásul a biciklikre szerelhető gyerekülések mindegyike problémás - derült ki az Európai Bizottság legfrissebb, Gyors Riasztási Rendszerében rögzített bejelentésekről készült riportból. A rendszer működése segít megakadályozni, hogy veszélyes termékek kerüljenek a fogyasztókhoz. A rizikós termékek miatti intézkedések száma évről évre növekszik, 2019-ben 10 százalékkal, azonban 2015-ös adatokhoz képest 63 százalékkal több esetben indult eljárás.

Lassan nagykorúvá válik az Európai Bizottság fogyasztókat, vásárlókat védő rendszere. 2003-ban indult el ugyanis a Gyors Riasztási Rendszer (Rapid Alert System), amely a veszélyes, nem élelmiszereket szűri ki. A rendszernek köszönhetően rendkívül gyorsan lehet eljárni egy-egy problémás termék esetében. Az adott termékre vonatkozó aggályos információk alapján a rendszer veszélyesnek minősítheti azt vagy indokolt esetben elrendelheti a visszahívását. Ezzel pedig a biztonságos termékek áramlását segíti elő az EU tagállamokon belül. A legújabb fejlesztések eredményeként a rendszeren belül lehetőség van priorizálni és akár azonnali figyelmeztető jelzést küldeni, amelyre idén tavasszal, az egészségügyi maszkok kapcsán volt a leginkább szükség.

A riasztási rendszer 24 órán át elérhető a hét minden napján, biztosítja az információáramlást tagállamok között is. 2019-ben óriási erőfeszítést igényelt, hogy megvédjük az európai fogyasztókat a veszélyes termékektől, illetve az ezek okozta esetleges sérülésektől. Mindemellett a bizottság azon dolgozik a tagállamokkal közösen, hogy minél több terméket teszteljenek. Ez a munka azt eredményezte, hogy 75 kifejezetten veszélyes termékre hívták fel a figyelmet a rendszeren keresztül

- emelte ki Didier Reynders, uniós igazságügyi biztos.

A Slime nem a legjobb ajándék gyerekeknek

A 2019-ben 31 résztvevő országban összesen 4477 esetben indult azonnal vizsgálat egy-egy veszélyes termék miatt, ez kedvezőtlen adat abból a szempontból, hogy 10 százalékos növekedést mutat 2019-hez képest. Vagyis több veszélyes termékkel kellett kitessékelni a piacról. A veszélyes termékekkel szemben többféle eljárás is létezik, egészen a termék visszavonásától a megsemmisítéséig.

Ijesztő, hogy a legveszélyesebb termékeknek a gyerekjátékok bizonyulnak, ezek között is az apró, lenyelhető részeket vagy vegyi anyagokat tartalmazóak lehetnek a legkárosabbak a fogyasztókra, akár gyerekekre nézve is. Problémásak többek között a plüssállatok vagy a készségfejlesztő játékok közé sorolt slime termékek.

A veszélyestermék-bejelentések 29 százaléka vonatkozott gyerekjátékokra, a második legproblémásabb termék pedig az elektromos közlekedési eszközök - köztük az elektromos rollerek - voltak 2019-ben. A bejelentett termékek 27 százaléka okoz sérülést - mondjuk a könnyen megrepedő, töredező anyag miatt -, 23 százalékuk nem megfelelő vegyi anyag használata miatt számít veszélyesnek, 13 százalékuk pedig akár fulladást is okozhat.

Termékteszteléssel előzik meg a bajt

Az Európai Bizottság közzétette a CASP (Coordinated Activities on the Safety of Products) elnevezésű terméktesztek eredményét is, ennek keretében összesen 652 terméket vizsgáltak szigorú biztonsági szempontok szerint Európa-szerte. A tesztelt termékek között már említett a plüssjátékok, slime-ok, elektromos közlekedési eszközök, biciklire szerelhető gyermekülések, elektromos töltők és akkumulátorok szerepeltek.

A tesztelt termékek 38 százaléka nem felelt meg az EU-s szabványoknak, 11 százalékukról pedig kiderült, hogy komoly sérüléseket okozhatnak.

Meglepő, egyben aggasztó eredmény, hogy a biciklis gyermekülések egyike sem ment át a teszten. Igaz, csak 8 százalékukat találták kifejezetten veszélyesnek. A tesztek során, 68 százalékban a legveszélyesebbnek a plüssjátékok bizonyultak, a legkevesebb problémát pedig, mindössze 1 százalékos bukási aránnyal az akkumulátorok jelentették a vásárlók számára.

Maszkok, kézfertőtlenítők és védőöltözetek tesztje következik

A koronavírus-járvány kapcsán idén tavasszal rengeteg bejelentés érkezett maszkokkal, kézfertőtlenítőkkel, védőöltözetekkel kapcsolatban. Éppen ezért az uniós szakemberek a következő tesztek vizsgálatok főszereplői ezek a termékek lesznek. A tesztsorozat ebben a hónapban, 2020 július közepén indul majd. A vizsgálatok lefolytatása után az eredményekről beszámolót készül.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok (OTP Bank, Budapest Bank, ERSTE Bank, Cetelem, Provident, stb.) ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.