Újra futárcég nevével próbálnak adatokat és pénzt kicsalni a csalók: ezúttal a DPD-re hivatkozó SMS érkezik egy külföldi, fülöp-szigeteki számról.
Ingjük-gatyájuk rámegy a magyar szülőknek a sulikezdésre: gyerekenként 20 ezer forint nem is elég
Idén átlagosan 33 560 forintot szánnak a szülők iskolakezdésre. Nem egy nagy bevásárlás a jellemző, az alap dolgokat megvesszük augusztusban, majd szeptembertől novemberig beszerezzük a többi taneszközt.
Idén nőhet a családokban az iskolakezdésre szánt összeg: gyermekenként átlagosan 33 560 forintot terveznek elkölteni a szülők a becsengetéshez kapcsolódóan, míg tavaly ez az összeg átlagosan 15-25 000 Ft között mozgott - derül ki a Vatera felméréséből. Szükség is van a nagyobb keretre, hiszen a KSH szerint tavaly augusztusban 3,1%-kal, szeptemberben 2,8%-kal nőttek a fogyasztói árak, és a tendencia azóta sem állt meg. Emellett fennáll a lehetősége annak, hogy a következő tanévben is lesz olyan időszak, amikor az online vagy hibrid oktatási modell kerül előtérbe, így a tanuláshoz szükséges eszközök száma és értéke is nőhet.
Bár a koronavírus hatására nagyobb mértékben jellemző az online beszerzés, az iskolakezdés kapcsán még mindig fontosnak tartjuk a fizikai megfoghatóságot, és a többség még mindig inkább a személyes beszerzés mellett teszi le voksát, a termékek 79 százaléka így kerül az otthonokba. Hasonlóan magas azoknak az aránya (80%), akik kizárólag új termékeket vesznek csemetéjüknek. A válaszadók több mint fele (57%) időben elkezdi a bevásárlást és a nyár elejétől folyamatosan vagy a szünidő közepén szerzi be a listán szereplő cikkeket, de közel ugyanannyian (43%) még mindig utolsó pillanatban teszik a kosarakba a szükséges holmikat.
Gyermekenként 10-20 000 forint nem elég
Nagyon kevesen (13%) vannak azok, akik 10.000 forint alatti összegből oldják meg a kötelező iskolaszer vásárlást, illetve elenyésző, mindössze minden tizedik család hozza ki 10.000 és 15 000 forint közötti összegből. A kutatásban résztvevők negyede (26%) 15 000 - 25 000 forintot áldoz a beiskolázásra gyermekenként és még ennél is többen vannak azok (29%), akik 25 000 - 40 000 forintot is hajlandók erre a célra szentelni. Majdnem minden negyedik ember (22%) még 40 000 forintnál is többet tervez idén az iskolakezdésre fordítani. Mi több, olyan is akad, aki 600 000 forintot ütemezett be a szeptemberi előkészületekre, ami egy teljes tanulószoba berendezéséhez bútorokkal és informatikai eszközökkel reális összeg lehet.
Továbbra is járjuk a boltokat
Összességében az iskolakezdési termékek 79 százalékát inkább személyesen veszik meg a szülők. A hagyományos vásárlást preferálók kétharmada (65%) elsődlegesen azért választja a személyes beszerzést, mert van lehetőség megnézni, megérinteni, felpróbálni a megvásárolt dolgokat, harmaduk (34%) pedig a gyermekkel közös programnak tekinti a beszerzőkörutat. Mindemellett vannak kifejezetten olyan kellékek, amelyeket inkább a neten böngésszük, így az esetek közel harmadában online ütjük le az iskolatáskákat (31%), a mágnestáblákat, a parafatáblákat (30%), a tornazsákokat (29%), illetve az uzsonnásdobozokat, kulacsokat (29%). Ilyenkor a vásárlók számára a legfontosabb értékek, hogy össze tudják hasonlítani az árakat, elkerülhetik a tolongást, valamint egyszerűen és célirányosan tudnak keresni.
Tudatosság a tanszerek világában
A környezettudatosság és a költséghatékonyság egyre nagyobb számban jellemzi a családokat, ezt támasztja alá a kérdőív eredménye is: használt termékeket is keres a kutatásban résztvevő szülők ötöde. Természetes, hogy új írószereket, könyveket és füzeteket vesznek, de a megunt, sérülésmentes parafatáblák, iskolatáskák és babzsákok előszeretettel kerülnek új tulajdonoshoz.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nem csupán a vásárlás során tudatosak a szülők, hiszen a válaszadók több mint negyede (28%) el is adja a feleslegessé vált iskolához kapcsolódó cuccokat. Az ő 80 százalékuk az iskolatáskát rendszeresen értékesíti, 48 százalékuk a tornaruhát, tornacipőt, 41 százalékuk a megunt tolltartókat, 40 százalékuk pedig a tornazsákot is pénzzé teszi.
Iskolakezdés az online piactéren
A Vatera oldalán tavaly érezhetően augusztusban volt emelkedés az iskolakezdési kellékek beszerzésében, majd szeptemberben újabb növekedés következett és az október-novemberi időszakban ugyanazon a szinten maradt a kereslet. Már augusztusban lehetett látni a növekedést egyes kategóriákban, mint a bútor (irodaszék 106%, számítógépasztal 62%, íróasztal 29%), az iskolatáska (79%), és tablet (20%), de a laptopok (8%), a nyelvkönyvek (63%), és tankönyvek (134%) esetében csak szeptemberben.
Így várhatóan idén sem egyszeri nagybevásárlás lesz a jellemző. Az iskolakezdést megelőzően berendezzük a tanulósarkot és megvesszük a feltétlenül szükséges kellékeket a kezdéshez. A becsengetést követően pedig kiderül, hogy mire lesz még szükség, és ezeket a dolgokat később szerezzük be. Így a családi kasszát sem egyszerre terheli egy nagyobb kiadás és a felesleges dolgok megvásárlása is elkerülhető.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







