Nem mindegy, mikor és hogyan kerülnek földbe az eperpalánták. Az eper ültetése ősszel néhány egyszerű szabály betartásával sikeres lehet, mutatjuk a legfontosabb lépéseket.
Árcsökkenés kezdődött a tűzifapiacon, és az egyik erdészet maradéktalanul el tudja látni az igénylőket.
Bár természetesen nem tilos, de a hazai erdőkben még így is komoly szabályokhoz kötött még a gallyak és aprófák összegyűjtése is. A Vérteserdő Zrt vezérigazgatója a HelloVidéknek elmondta a legfontosabb tudnivalókat, de összegyűjtöttük azt is, hol mindenhol lehet az országban „Szedd magadban” 2024 telén olcsó tüzelőhöz jutni.
A tavalyi évben hatósági áras lett a tűzifa, az igényekkel az állami erdőgazdaságoknál kellett jelentkezni, háztartásonként pedig legfeljebb 10 erdei köbmétert lehetett igényelni. Egy magán erdészetben 36-38 ezerért adták akkor köbméterét, a hatósági ár 30 ezer forint volt. Az emberek valósággal megrohamozták a boltokat, és pillanatok alatt elfogytak az üzletekből a kályhák, sőt még a használtpiacról is elkapkodtak mindent, amivel fűteni lehet. Mindez tartott egészen 2023. április 15-éig, amióta megszüntették az árstopot, azóta az erdészetek saját maguk határozzák meg a köbméterenkénti árat.
Macsek Lajos, a Vérteserdő Zrt. vezérigazgatója a lapnak elmondta: árcsökkenést lehet látni, de hogy ez meddig tart, az egy jó kérdés.
2023 őszétől kezdődően a belföldi, lakossági tűzifa iránti keresletben is csökkenést tapasztaltunk. Ennek vélhetően az előző évi vásárlások nagyságrendje az oka. Az igényektől függően maradéktalanul ki tudjuk elégíteni a tűzifára irányuló keresletet
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- mondta Macsek Lajos.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







