0 °C Budapest
A pink pig peeping with his nose over the fence inside the stable.

Érik a horror a henteseknél: ez fájni fog, tovább fog drágulni a hús itthon

2023. szeptember 11. 08:15 2 perc

A sertéslétszám apadása idén már a vágásszámokban is megmutatkozott: áprilisig az EU-ban átlagosan 9 százalékos volt a vágóhídra kerülő sertések számának csökkenése, de a többi vöröshús-félénél is ez a tendencia figyelhető meg Európa-szerte. Magyarországon a visszaesés még ennél is drasztikusabb volt, ez pedig nem kedvez a magyar húságazatnak, a legérzékenyebben a sertéstenyésztőkön, rajtuk keresztül pedig rajtunk, fogyasztókon csapódik le mindez. Ezért sem érdemes abban bízni, hogy a sertéshús ára esetleg csökkeni fog az inflációval együtt, sőt az agrárközgazdászok szerint akár 30-40 százalékos drágulásra is számíthatunk.

A magyarok húsfogyasztását tekintve sertésből fogy a legtöbb, a KSH legfrisebb adatai szerint éves szinten 29 kilogramm, míg marhahúsból ebből szinte csak a tizede, 3 kilogramm fogy fejenként átlagosan. Nem csoda hát, ha a magyar embereket a disznóhús ára és annak változása foglalkoztatja a legjobban, különösen az árstop kivezetése óta. De érdemes a többi húsfajtára is vetnünk egy pillantást, hiszen a húságazatra gyakorolt hatásuk, a termelésmennyiség, az export és az import növekedése vagy épp csökkenése befolyásolja a termelői árakat, ez pedig a mi vásárlásainkon is lecsapódik - írja a HelloVidék.

Jelenleg a sertéscomb kilója a KSH szerint átlagosan 1600 forintba kerül a boltokban, viszont Raskó György agrárközgazdász becslései szerint a sertéscomb fogyasztói ára is 30-40 százalékkal magasabb lehet a kötelező akciók nélkül átlagosan az árstop kivezetése óta.

Ráadásul elárasztotta az országot az import sertéshús, nagy tételben jelentek meg a Lidl polcain nemrégiben a németországi sertés darálthús-termékek. Csakhogy ezek a hasonló, de magyar gyártású árunál jóval olcsóbban kerültek forgalomba, ráadásul a német diszkontlánc jelentős, 13-17%-os akcióval kínálja őket - írta meg a Világgazdaság. Így például az 500 grammos, 30 százalékos zsírtartalmú kiszerelés 949 forintba kerül, miközben az ugyanilyen, de magyar származású termék már 1049 forint.

A német áru árelőnye tehát 100 forint, mintegy 10%-os, más termékeknél az árelőny még ennél nagyobb is lehet. A jelenlegi, borotvaéles árversenyben ez lényeges különbség, és nehéz elképzelni olyan magyar vásárlót - még ha tudatos is -, aki ne a német árut választaná.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

További részletek a cikkben

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18